A Robinson Tours fizetésképtelensége miatt megszünteti magyarországi tevékenységét
A bolgár Robinon Tours Ltd. utazási iroda hivatalosan bejelentette, hogy a Budapest Főváros Kormányhivatala felé levelet küldött, amelyben fizetésképtelenségi helyzetére hivatkozva jelezte magyarországi tevékenységének megszüntetését. A kormányhivatal pénteken törölte az utazási irodák nyilvántartásából a Magyarországon is elérhető, határon átnyúló szolgáltatás nyújtó céget.
A Robinson Tours múlt szombaton sms-ben értesítette utasait arról, hogy nem tudja teljesíteni a következő napra tervezett utazásokat. Ennek következtében a turisták többsége busszal tért haza Bulgáriából a repülőgépek helyett.
A cég állítása szerint a közel-keleti válság okozta általános bizonytalanság és a megemelkedett kerozindíjak forgalomcsökkenést idéztek elő, valamint extra költségeket róttak a vállalatra, ami végül fizetésképtelenséghez vezetett. A bolgár hatóságok egy vizsgálatot is indítottak az ügyben.
A kormányhivatal pénteki tájékoztatása alapján az utasok káraik megtérítése érdekében az Axiom Ins. JSC. Insurance Company biztosítótársasághoz fordulhatnak.
Főkép forrása: telex.hu












