Galkó Balázs: Egy kerti baleset és a mindennapi küzdelmek

Galkó Balázs színművész nemrég egy szerencsétlen kerti baleset során törte el a karját. A Blikknek adott interjújában így emlékezett vissza az esetre:
„Egy sámlin ülve gyomláltam az albérletem kertjében, amikor éreztem, hogy a hokedli egyik oldala megrogy alattam és mielőtt bármit tehettem volna, elvesztettem az egyensúlyomat és a földre zuhantam, olyan szerencsétlenül estem, hogy a kezem nekicsapódott egy ágyásszéli betonnak és azonnal el is tört.”
Galkó bal karját azóta begipszelték. Jelenleg egy közös képviselettel foglalkozó cégnél dolgozik, ahol levelek kézbesítése a feladata.
„Szerencsére ezt a munkát továbbra is tudom végezni, felakasztom a vállamra a táskámat és bedobálom a leveleket a ládákba, közben pedig azzal szórakoztatom magamat, hogy verseket mondok.”
Bár a színész dolgozik, továbbra is anyagi nehézségekkel küzd. A színházi munka a nyári időszakban szünetel, így a bevételek teljesen kiesnek, és a 120 ezer forintos nyugdíjból, illetve a levélhordásból kapott fizetésből kell megélnie. Ez nem elegendő ahhoz, hogy két kisebb gyermekének és édesanyjuknak támogatást nyújtson.
„Nagyjából háromszor ennyi pénzre lenne szükségem ahhoz, hogy mindent biztosítani tudjak saját magam és a családom számára. Persze próbálom keresni a lehetőségeket, például nem rég felhívtam az egyik régi barátomat, hogy szeretnék fellépni a nyári időszakban Kapolcson, ám bizonyos okok miatt sajnos nem tudott segíteni” – mondta Galkó.
Az anyagi kihívások mellett azonban Galkó Balázs egy örömhírt is megosztott:
„Hazám-díjat kapok majd, ami hatalmas elismerés számomra. Úgy vélem, ennél kedvesebb, civilebb díj jelenleg nincsen Magyarországon, ennek sem politikához, sem pedig pénzhez nincsen köze” – újságolta a színész.
Galkó Balázs a nehézségek ellenére is igyekszik megtalálni az örömöt és az elismerést munkájában és mindennapjaiban.
Főkép forrása: 24.hu











