Gyarmati Andrea sztorija Fekete Péterről, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatójáról szól, aki arról beszél, hogy háború miatt ukrán artista gyerekek menekültek Magyarországra, és a Nagycirkuszban találtak szakmai otthonra. A sztori azt is bemutatja, hogy Andrea egy olyan iskolában dolgozott, ahová a fiatal artisták is jártak, így az artistákra és az őket edzőkre sportolókként tekintett. Andrea saját élményeiből tudja, hogy milyen fontos a jó edző és az edzésmódszerek megosztása.
Az írás egy másik példáját is bemutatja, Wichmann Tamásét, akivel Andrea egy barát. Tamás egy időben együtt edzett egy horvát, Matija Ljubekkel, aki nála 5 évvel fiatalabb volt. Ő osztotta meg vele edzésmódszereit, és befogadta a lakásába. Az 1976-os montreali olimpián, Ljubek ezúttal pár centivel jobb teljesítménnyel, aranyérmet nyert, Tamás meg csak bronzérmet szerezhetett. Azért kapott nemzetközi fair play díjat az UNESCO-tól. Az 1984-es olimpián, Los Angelesben Tamás nem lehetett ott, ám Ljubek a tanítványa kettesben 500 méteren győzött.
Reméljük, hogy ezek az ukrán gyerekek is sikeresek lesznek a karrierjükben és a magánéletükben, és szeretettel emlékeznek majd vissza a nálunk töltött időre. Gyarmati Andrea a barátja, Wichmann Tamás történetéből arra a következtetésre jut, hogy vannak jó és szép dolgok is a világban. Az ő személyes élményei alapján pedig azt látja, hogy a jó edzők és a megosztott edzésmódszerek nagyon fontosak a sikerhez.
A Covid kihagyásából erősödve, visszatértem a munkába és a gyerekekkel való együttlétbe, és még jobban élvezem.
