Whitkoff és Kushner konstruktív tárgyalást folytattak Putyinnal
Három órán át tárgyaltak Steven Whitkoff és Jared Kushner amerikai küldöttek Vlagyimir Putyinnal az orosz elnök hivatalos rezidenciáján Moszkva szívében – írja a BBC. Az értekezlet pozitív hangulatban zajlott, mindkét fél elégedett volt a megbeszélésekkel, ám konkrétumokat egyelőre nem hoztak nyilvánosságra.
Jurij Usakov, Putyin tanácsadója szerint a tárgyalások rendkívül őszinték és konstruktívak voltak. A megbeszélések során nem csak az ukrajnai válság megoldásáról esett szó, hanem gazdasági kérdésekről is tárgyaltak, valamint az orosz–amerikai kölcsönösen előnyös projektekről is.
A tárgyaláson szóba került „az orosz hadsereg előrenyomulása” is, és a felek egyetértettek abban, hogy a konfliktus okait is kezelni kell. Emellett Oroszország fokozta a Kijev és más ukrán városok elleni rakéta- és dróntámadásokat, miközben az orosz szárazföldi erők lassan tudnak csak előrenyomulni.
Kushner és Witkoff már többször jártak Oroszországban, de az Ukrajna légterének lezárása miatt egyelőre nem világos, hogy hogyan utaznak majd Kijevbe, ahol Zelenszkij ukrán elnökkel fognak tárgyalni.
Putyin tegnap megszólalt az amerikai küldöttek látogatásáról, elismerve Whitkoff és Kushner közvetítését, és kiemelve a magas fokú kölcsönös bizalmat. Donald Trump különmegbízottja és az elnök veje szombaton érkezett Moszkvába, hogy a háború befejezéséről tárgyaljanak.
Főkép forrása: telex.hu












