kedd, 2026. október 13.
No Result
View All Result
maikurir
  • CÍMLAP
  • AKTUÁLIS
  • GAZDASÁG
  • KULTÚRA
  • POLITIKA
  • SPORT
  • TECH
maikurir
No Result
View All Result
Home AKTUÁLIS

Hőséghullám miatt tizennégy jordániai zarándok halt meg a háddzson

by MKR
in AKTUÁLIS
Hőséghullám miatt tizennégy jordániai zarándok halt meg a háddzson
127
VIEWS
MegosztomMegosztom

Hőséghullám miatt tizennégy jordániai zarándok halt meg a háddzson

EZT IS OLVASD EL

Interjú Magyar Péterrel a Partizánnak

Losonczy Géza átveszi a MEKH elnöki pozícióját – hivatali beiktatás október 16-án

A Chanel új tehetség: Rachel Ojuromi tündöklése – Új cikk a TheProcesstól

Tizennégy jordániai állampolgár vesztette életét, további tizenhét pedig eltűnt a mekkai zarándoklaton, közölte vasárnap az ammáni külügyminisztérium.

A tárca tájékoztatása szerint az elhunyt zarándokok közül legalább hatan hőgutát kaptak.

A szaúd-arábiai Mekkában pénteken kezdődött a muszlim hívők éves nagy zarándoklata, a háddzs. A szaúdi statisztikai hivatal szerint az idén több mint 1,8 millióan zarándokolhatnak el az iszlám vallásúak szent városába, ahol hétfőre 47 Celsius-fokos hőséget jeleztek előre. A háddzs szerdáig tart.

Az utóbbi harminc évben emberek százai vesztették életüket a zarándoklatok során történt tragédiákban, a legsúlyosabb tragédia 2015-ben történt, amikor legkevesebb 2070 embert halálra tiportak a tömegben.

A szaúdi egészségügyi minisztérium csütörtökön figyelmeztetést adott ki a hőhullám miatt, azt tanácsolva a hívőknek, hogy igyanak sok vizet és a nap legmelegebb óráiban maradjanak fedett területen.

Tavaly több mint tízezer, hőséggel kapcsolatos megbetegedést regisztráltak a háddzs során, ennek 10 százaléka hőguta volt, írja az MTI.

A nagy zarándoklat több napon át tart Mekkában és környékén, és az iszlám öt pillérének egyike. Minden muszlimtól elvárják, hogy életében legalább egyszer elvégezze, ha megengedheti magának és képes megtenni az utat. Néhányan évekig várnak arra, hogy eljuthassanak a szent helyre, mivel az engedélyeket minden évben a szaúdi királyság osztja ki országonkénti kvóták alapján.

Főkép forrása: 24.hu

Post Views: 253

Épp ami érdekel, pont amikor olvasnál… jelezd a Google felé, hogy a maikurir hírei érdekesek számodra.

Ajánljuk figyelmedbe

Interjú Magyar Péterrel a Partizánnak
AKTUÁLIS

Interjú Magyar Péterrel a Partizánnak

2026.10.13.
Losonczy Géza átveszi a MEKH elnöki pozícióját – hivatali beiktatás október 16-án
AKTUÁLIS

Losonczy Géza átveszi a MEKH elnöki pozícióját – hivatali beiktatás október 16-án

2026.10.13.
A Chanel új tehetség: Rachel Ojuromi tündöklése – Új cikk a TheProcesstól
AKTUÁLIS

A Chanel új tehetség: Rachel Ojuromi tündöklése – Új cikk a TheProcesstól

2026.10.13.
Az uniós külügyminiszterek döntéseiről: Oroszországi szankciók és libanoni misszió – Fontos hírek a luxembourgi tanácsülésről
AKTUÁLIS

Az uniós külügyminiszterek döntéseiről: Oroszországi szankciók és libanoni misszió – Fontos hírek a luxembourgi tanácsülésről

2026.10.13.
Negyven év börtönbüntetésre ítélték a Tupac Shakur meggyilkolásának megszervezőjét
AKTUÁLIS

Negyven év börtönbüntetésre ítélték a Tupac Shakur meggyilkolásának megszervezőjét

2026.10.13.
Az X-akták rebootja érkezik a Hulura
AKTUÁLIS

Az X-akták rebootja érkezik a Hulura

2026.10.13.
Next Post
A svájci konferencia zárónyilatkozata Ukrajna területi épségét hangsúlyozza a béke alapjaként

A svájci konferencia zárónyilatkozata Ukrajna területi épségét hangsúlyozza a béke alapjaként

Izgalmas magyar sikerek az Európa-bajnokság kajak-kenu versenyein

Izgalmas magyar sikerek az Európa-bajnokság kajak-kenu versenyein

Ajánljuk

Sulyok Tamás reakciója a poloskázós beszédre: politikai botrány 2025-ben

Sulyok Tamás reakciója a poloskázós beszédre: politikai botrány 2025-ben

2025.04.01.
Franciaország a Világbajnoki Döntő Felé: Mbappé Fantasztikus Teljesítménye és Bokasérülése

Franciaország a Világbajnoki Döntő Felé: Mbappé Fantasztikus Teljesítménye és Bokasérülése

2026.07.10.
Kövér László: Az 1956-os forradalom üzenete a XXI. századi Európának

Kövér László: Az 1956-os forradalom üzenete a XXI. századi Európának

2024.10.22.

Népszerű

  • „Lufi kipukkant: Gulyás Gergely arca köszönt vissza a Mediaworks honlapján”

    „Lufi kipukkant: Gulyás Gergely arca köszönt vissza a Mediaworks honlapján”

    5218 shares
    Share 2087 Tweet 1305
  • Mészáros Lőrinc és az Opus Global: A jövő kihívásai és a szakmai elkötelezettség

    2858 shares
    Share 1143 Tweet 715
  • Elhunyt Gulyás János, Borsodbóta polgármestere

    2433 shares
    Share 973 Tweet 608
  • Felmondások a Felina Kft.-nél: a dolgozók hónapok óta nem kaptak bért, felszámolást kezdeményeznek

    2360 shares
    Share 944 Tweet 590
  • Rendőr akció: Betörési kísérlet akár ittas állapotban is

    2348 shares
    Share 939 Tweet 587

Legfrissebbek

  • Interjú Magyar Péterrel a Partizánnak
  • Losonczy Géza átveszi a MEKH elnöki pozícióját – hivatali beiktatás október 16-án
  • Kapcsolódó cikkünk: „Pozitív eredménnyel” zárult a pápa sebészeti beavatkozása
  • A Chanel új tehetség: Rachel Ojuromi tündöklése – Új cikk a TheProcesstól
  • Az uniós külügyminiszterek döntéseiről: Oroszországi szankciók és libanoni misszió – Fontos hírek a luxembourgi tanácsülésről

Témáink

Kiadó

Felelős szerkesztő: Stern Áron
arons@maikurir.hu
Global Correspondent Network
GCN PUBLISHING LTD
45 Great Portland Street, London,
United Kingdom, W1W 7LD
https://globalcorrespondentnetwork.com/

© 2021 Mai Kurir

No Result
View All Result
  • CÍMLAP
  • AKTUÁLIS
  • GAZDASÁG
  • KULTÚRA
  • POLITIKA
  • SPORT
  • TECH

© 2021 Mai Kurir