Hosszú Katinka az Eurosport vendégeként éles kritikát fogalmazott meg a magyar úszószövetséggel kapcsolatban

Hosszú Katinka, a magyar úszósport egyik legismertebb alakja pénteken délben a magyar Eurosport vendége volt. Az interjú során szóba került az olimpia alatti szakértése, és az önállóan kezdeményezett kényes témák is, mint például a magyar úszóvezetőség nyílt levélben történő felszólítása a távozásra a párizsi játékok alatt.
Hosszú továbbra is kitart korábbi véleménye mellett, miszerint Milák Kristóf nem kapta meg a szükséges támogatást sem edzőitől, sem a szövetségtől az olimpia előtt. Ráadásul az edzésmunkájáról történő nyilvános nyilatkozatok, amelyek nemzetközi visszhangra is találtak, inkább hátráltatták, mintsem segítették az arany- és ezüstérmes úszót Párizsban.
"Hiba volt előre mosni a kezeiket, hogy nem tudnak a felkészüléséről, ha esetleg Kristóf nem jól úszik. Ezek után meg az ő eredményei mögött állnak, hogy ők ugye jól végezték a dolgukat. Ez semmiképpen nem egy előremutató hozzáállás" – mondta Hosszú Katinka, hiányolva az összetartást az eset kapcsán.
Hosszú szerint a párizsi eredmények is azt mutatják, hogy Magyarországon hatalmas tehetségbázis található, ami gyakran nem éri el a szükséges támogatást. Említette, hogy az ifikorosztályból a felnőttbe lépve sok tehetség elveszik, és hiányzik egy átlátható, transzparens rendszer.
Bár a támogatás mértéke jelentősen megnőtt az utóbbi években, Hosszú úgy látja, hogy a felkészülési feltételekben, például edzőtáborok vonatkozásában, nem történt előrelépés az elmúlt 20 évben, ahhoz képest, amikor ő a 2004-es olimpiára készült.
"Az is érdekes, hogy megfogalmazok egy kritikát a szövetséggel kapcsolatban, és az elnök burkoltam megfenyeget publikusan" – mondta Hosszú Katinka Wladár Sándor, a MÚSZ-elnök minapi kijelentésére reagálva, aki úgy fogalmazott, hogy "nyeli még a Hosszú kritikáit, de nem sokáig". Hosszú szerint ez a hozzáállás jól mutatja, hogy egy rendszerben benne lévő edző mennyire mer felszólalni a hasonló kérdésekben.
Hosszú Katinka korábban Gyárfás Tamás vezette elnökség ellen is szót emelt, és úgy érzi, a sportág helyzete azóta sem változott jelentősen.
A jövőjéről is kérdezték az interjú során, de erre ködösen válaszolt, annyit mondott, hogy még nem vonult vissza.
Főkép forrása: 24.hu











