Hova tűnt a magyar eper a boltokból és a piacokról?
Olvasóink jelezték, hogy alig lehet hozzájutni magyar eperhez. De miért nincs már kapható eper, hiszen még csak június eleje van? Igaz, hogy a nagy meleg miatt már letermett az idén a hazai eper?
A „miért nem lehet kapni” kérdésre a válasz borzasztóan egyszerű: másfél-két héttel hamarabb indult a szamócaszezon, mint máskor – mondta a 24.hu kérdésére a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet elnöke, Apáti Ferenc.
A szamócaszezon rendkívül korai kezdete
A hazai szamócaszezon általában április elején, ötödike körül kezdődik, ekkor még fűtött, melegházi szamócával – idén ez március 25-e körül indult. A szabadföldi szamócaszon, amikor a legtöbb eperhez lehet jutni, általában május közepétől június közepéig tart – ám az idén már ez is elindult április végén, május elején, és mivel szokatlanul korai volt a kitavaszodás, így június közepe helyett június elején befejeződött, vagyis mostanra már nagyrészt lecsengett.
Az eső és a hőség hatása
Mint kiderült, a szezon vége felé már csak szabadföldi szamócát szednek, az pedig nagyon érzékeny az esőre, amiből mostanság meglehetősen sok volt. Az eső elvitte a szezon végét, ezért nemigen van már a boltokban magyar szamóca – magyarázta Apáti Ferenc. Helyette van valamennyi román és nagyobb mennyiségben lengyel import. A lengyelek mindig 2–3 héttel mögöttünk járnak, mert északabbra vannak, hűvösebb arrafelé az idő.
Áruházláncok véleménye
Az áruházláncoktól kapott válaszok kissé árnyalták azt a képet, amit a FruitVeb elnöke felvázolt. Bár a kedvezőtlen időjárást mindenki emlegette, de – mint megtudtuk – nem mindenhol fogyott el a magyar eper, sőt, van ahol a jövőben is fogják tudni kínálni. Több lánc is hangsúlyozta, hogy előnyben részesítik a magyar epret.
Spar
A Spar például azt írta a 24.hu megkeresésére, hogy a magyar eper beszerzésénél most átmeneti fennakadást tapasztalnak, amely az esős időre vezethető vissza. Az eső és a rendkívüli hőség jelentős kárt képes tenni az eperben, ami így sajnos eladhatatlanná válik. Abban bíznak azonban, hogy az időjárás optimálissá válásával – földrajzi területtől függően – újra lesz magyar eper. Preferálják, hogy elsősorban az legyen a kínálatukban. Az az állítás, hogy „letermett” már a magyar eper, nem teljesen állja meg a helyét.
Auchan
Az Auchan tapasztalatai szerint a hazai szabadföldi és a legtöbb fóliás eper valóban letermett – ők is megemlítették, hogy az idei szezon előbb indult és előbb is lett vége, illetve a korai szokatlan meleg és a sok esőzés is negatívan hatott a termésre. Viszont azt is írták, hogy náluk a 32–33. hétig lesz veresi magyar eper, illetve egy másik partnerrel is kapcsolatban állnak, aki szeptemberig termel magyar fóliás epret. Körülbelül egy hónapon belül már az ő termékeik is elérhetők lesznek áruházaikban.
CBA
A franchise rendszerben működő CBA-kban nem teljesen látnak rá valamennyi üzletük árukínálatára, de hangsúlyozták: igyekeznek élen járni a magyar termékek árusításában. Sajtósuk, Fodor Attila a beszerzőikre hivatkozva szintén azt írta, hogy a szokatlanul meleg idő miatt minden gyümölcs a megszokotthoz képest jóval korábban érik, leérik, és nem kivétel ez alól az eper sem. Hozzátette, sajnos megfelelő minőségben és mennyiségben már nem igazán elérhető a magyar eper a piacon, a hálózatuk így kénytelen jellemzően importból származó eperrel biztosítani a kínálatot.
Penny
A Pennynél várhatóan 2–3 hét múlva újra elérhető lesz a magyar eper, azonban az időjárási tényezők és a piac mérete miatt csak kisebb mennyiségben. Pozitívumnak tartják, hogy jelenlegi információik alapján szeptember végéig/október elejéig megtalálható lesz a hazai eper az üzleteik polcain. A magyar eper jó minőségű, ugyanakkor a változó időjárási tényezők miatt a hazai termelők csak kisebb mennyiséget képesek biztosítani. Idén ők is azt tapasztalták, hogy korábban indult a hazai eperszezon, így sokkal gyorsabban fogy a korai epertermés a boltok polcairól. A megnövekedett kereslet miatt úgy döntöttek, hogy a hazai áru előtérbe helyezése mellett spanyol és görög epret is tartanak a kínálatukban.
Aldi
Az Aldi is elkötelezett abban, hogy zöldséget és gyümölcsöt magyarországi forrásból szerezzen be. Ők is úgy látják, hogy az idei hazai gyümölcsszezon – az átlagosnál melegebb tavasznak köszönhetően – a korábbi évekhez képest korábban kezdődött. Arra számítanak, hogy az időjárás alakulása miatt nemcsak az eper, hanem több más gyümölcs is határidő előtt lesz elérhető hazai forrásból. Az utóbbi napok szélsőséges időjárási körülményei és a jelentős csapadék nem kedveztek a magyar epertermelőknek, ezért jelenleg nincs olyan beszállító, aki képes lenne magyar termékkel kiszolgálni az Aldi 176 hazai üzletét. A vállalat azonban szintén bízik abban, hogy az időjárás kedvezőre válásával már június közepén ismét magyar forrásból tudja beszerezni ezt a kedvelt gyümölcsöt.
És a folyton érő eper?
Apáti Ferenctől kérdeztük azt is, hogy a folyton érő magyar eper nem tölthetné-e be valamennyire a kínálati űrt. Elmondása alapján ez több okból sem várható. Egyrészt nagyon kevés folyton érő epret termesztenek Magyarországon. A folyton érő eper egyébként nem azt jelenti, hogy szó szerint folyamatosan érik, hanem azt, hogy – mint a többi szamócának – a folyton érőnek is van tavaszi, kora nyári érése, aztán következik a nyári virágzás, majd a nyár végi, ősz eleji érés. A második virágzás június–júliusra esik, amikor nálunk 30–35 Celsius fokos kánikula van, ez pedig Apáti Ferenc szerint nem tesz jót a virágoknak.
Más éghajlati környezetben a folyton termő szamóca is jól terem, de a hazai klímán nem. Igaz, ott van még az a lehetőség is, hogy a nagy melegtől védett, klimatizált körülmények között termesszék a folyton érő szamócát, csakhogy a klimatizált termelés borzasztóan költséges. Ráadásul egy olyan időszakban kellene tudni eladni magasabb áron a speciális körülmények között, költségesen termesztett szamócát, amikor minden szezongyümölcs nagy mennyiségben elérhető, és ha elég nagy a kínálat, akkor az idénygyümölcsök mérsékelt árával nem tud versenyezni a drágábban termelt szamóca.
Ki venne nyáron 3–4 ezer forintért szamócát, amikor egy kiló őszibarackot lehet venni mondjuk 800–1000 forintért, dinnyét pedig kilónként 100–200 forintért? Tavasszal könnyebb eladni drágábban a szamócát, amikor még nem elérhetők a nyári gyümölcsök – tette hozzá Apáti Ferenc.
Főkép forrása: 24.hu












