
Az izraeli hadsereg (IDF) kedden felszólította húsz dél-libanoni település lakóit, hogy meneküljenek északra a várható szárazföldi harcok elől, melyek az IDF és a Hezbollah síita milícia között robbanhatnak ki.
Az IDF nem akar ártani Önöknek, ezért saját biztonságuk érdekében azonnal el kell hagyniuk otthonukat. Az életét veszélyezteti mindenki, aki a Hezbollah tagjai, létesítményei és harci eszközei közelében tartózkodik
– írta az IDF a dél-libanoni civileknek szánt figyelmeztetésben.
Kedden a Hezbollah ismét rakétákat lőtt Izrael területére, ezúttal az ország középső részére. A milícia közlése szerint az izraeli civil és katonai hírszerzés központját vették célba. Tel-Avivban és környékén is megszólaltak a légvédelmi szirénák. Izrael több pontján földre zuhanó elfogórakéta-roncsokat lehetett látni, és tüzek is keletkeztek. Egy kamion vezetőjét és egy ötvenes éveiben járó buszsofőrt kórházba szállítottak, mert repeszek megsebesítették őket. A sofőr leszállította utasait a buszról a légiriadó alatt, de neki már nem maradt ideje fedezéket keresni. Az IDF közlése szerint a Dél-Libanon elleni szárazföldi hadműveletet a légierő és a tüzérség előkészítette intenzív, egész éjszaka tartó támadásaival.
A hadsereg közleménye szerint a 98-as hadosztály behatolt az országba, és átvette az irányítást bizonyos dél-libanoni területek felett, miközben a libanoni ENSZ-békefenntartók (UNIFIL) és a Hezbollah szerint még nem történt szárazföldi behatolás.
A hadosztály részeiként a különleges műveleti egység, a deszantosok és a 7. szárazföldi páncélos dandár hatolt be elsőként, akik várhatóan a Hezbollah harckocsi-elhárító harcosainak fenyegetésével néznek szembe – tette hozzá az IDF. A Gázai övezeti harcokról szólva az IDF azt közölte, hogy az izraeli légierő precíziós támadást hajtott végre éjszaka a Hamász palesztin iszlamista szervezet azon fegyveresei ellen, akik egy korábban iskolaként működő épületben parancsnoki szállást alakítottak ki. Az IDF hangsúlyozta, hogy a támadás során különböző eszközökkel próbálták megkímélni a környéken tartózkodó civilek életét.
(MTI)
Főkép forrása: 24.hu











