Jól indultak az iráni–amerikai nukleáris tárgyalások
Az iráni–amerikai nukleáris tárgyalások Ománban elindultak, és minden jel szerint folytatódni fognak – jelentették be Irán tisztviselői pénteken, miután befejeződött az első találkozó. Abbas Araqchi miniszter az iráni állami médiának nyilatkozva elmondta: „A tárgyalások jól indultak, megállapodtunk a folytatásról. A további lépésekről a fővárosokban döntenek.”
Mindkét fél jelezte, nyitottak a nukleáris vitában való újabb tárgyalásokra. Az Egyesült Államok azonban szeretné, ha a beszélgetések kiterjednének Irán ballisztikus rakétáira, a térség fegyveres csoportjainak támogatására és „saját népükkel való bánásmódjukra” is – mondta Marco Rubio amerikai külügyminiszter a találkozót megelőzően. Irán külügyminisztere viszont hangsúlyozta, hogy a fenyegetéseket és nyomásgyakorlást kerülni kell, Teherán csak a nukleáris kérdésekre szeretne fókuszálni.
Maszúd Peszeskján iráni elnök a hét elején rendelte el a nukleáris tárgyalások újrakezdését. Egy arab diplomata a CBS-nek elmondta, hogy bár soha nem függesztették fel a tárgyalásokat a két ország között, szerdán még bizonytalan volt a helyzet. A felek végül csütörtökön egyeztek meg a másnapi beszélgetésekről.
Donald Trump amerikai elnök korábban több alkalommal is megfenyegette Iránt, hogy katonai csapásokra számíthatnak, ha nem hagynak fel atomprogramjukkal, és erőszakot alkalmaznak a tüntetőkkel szemben. Szerdán az NBC News kérdezte Trumpot Ali Hamenei ajatollah aggodalmáról. „Azt mondanám, hogy nagyon aggódnia kellene, igen. Aggódnia kellene. Mint tudja, tárgyalnak velünk” – válaszolta Trump.
Teherán azután került Trump látókörébe, hogy 2025 decemberében kirobbantak a megélhetési válság miatti, de hamar általános rendszerellenes mozgalommá alakult tiltakozások. Január közepén Trump azt mondta a tüntetőknek, hogy „a segítség úton van”, de a küszöbön álló katonai akciót akkor regionális szövetségesei kérésére és Teherán ígéreteinek hatására lefújta. Két héttel később Trump újra elkezdte a fenyegetéseket, ezúttal a nukleáris létesítmények teljes leszerelését és a dúsított urán készletek átadását követelve.
Főkép forrása: telex.hu












