Jonathan Anderson a Dior új kreatív igazgatója
Hétfőn hivatalosan bejelentették a luxusdivatipar idei legnagyobb meglepetését: Jonathan Anderson, a Loewe korábbi vezető tervezője lett a Dior új kreatív igazgatója. Az értesüléseket a CNN közölte.
Anderson érkezése már régóta várt esemény volt, hiszen a tervező tavasszal bejelentette távozását a Loewe-től, melyet 11 éven át vezetett. A kérdés csupán annyi volt, hogy a férfi és női kollekciók irányítását is ő fogja-e ellátni. A bizonytalanságot az oldotta fel, hogy a múlt héten távozott a Dior népszerű művészeti igazgatója, Maria Grazia Chiuri.
„Nagy megtiszteltetés, hogy részt vehetek a Dior munkájában, mint a női és férfi kollekciókért felelős kreatív igazgató” – nyilatkozta Anderson az Instagramon egy kreatív fotó kíséretében.
Az ír születésű, 40 éves Jonathan Anderson napjaink egyik legelismertebb tervezője, aki történelmet ír a Diornál azzal, hogy egyszerre irányítja majd a női és férfi részleget. Korábbi munkásságával Anderson új szintet hozott a divat és jelmeztervezés kapcsolatában; a Loewe kampányaiban megjelenített Challengers és Queer jelmezei révén vált igazán népszerűvé. Emlékezetes volt Zendaya "I TOLD YA" pólója is, ami tavaly hatalmas népszerűségnek örvendett, míg Anderson elkezdte újraértelmezni James Bond stílusát is.
A Business of Fashion értesülései szerint a Dior különösen nagy szüksége van Anderson kreativitására, hiszen a luxusszektor jelentős visszaesést könyvelhetett el. A tervező június 27-én, a párizsi divathéten mutatja be első Dior kollekcióját, amelyre sokan izgatottan várnak.
Főkép forrása: telex.hu












