Kádár János Útjai a Hatalomhoz
Kivárás és Taktika
Szabadulása után Kádár János nem fordult az őt megalázó és börtönbe juttató Rákosi Mátyás ellen. Ehelyett kifelé a pártvezetés egységét demonstrálta, miközben a háttérben a Rákosi és Gerő Ernő vezette keményvonalas, sztálinista hatalmi tömböt támogatta Nagy Imrével és a reformkommunistákkal szemben. Ez már Sztálin halála után történt, amikor a hazai frakcióharcokat a Moszkvában dúló hatalmi küzdelmek aktuális állása befolyásolta. Így esett, hogy 1953 nyarán Rákosi kiesett a kegyekből, Nagy alakíthatott kormányt, majd a helyzet megfordult, és Nyikita Hruscsov végleges győzelmével Rákosi 1955 áprilisában visszatért a hatalomba, Hegedüs Andrást ültetve a miniszterelnöki székbe.
Kádár mindeközben kivárt és taktikázott. Rákosiék felé húzódott, a reformerektől távolságot tartott, és a pártbeli törvénytelenségekért elsősorban Farkas Mihályt támadta, aki ekkor már Nagy Imre kegyeit kereste. Emellett igyekezett eltitkolni a Rajk-perben belügyminiszterként játszott szerepét, így Sztálin tanítványához láncolta magát, főleg miután Rákosi közölte vele egy hangfelvétel birtoklását, amelyen Kádár keményen vallatja Rajk Lászlót, egykori harcostársát és barátját.
Ez a helyzet teremtett egyfajta „harmadik erőteret” körülötte: a pártapparátus csalódott tagjai lehetőségként tekintettek Kádárra.
Erről szólt sorozatunk előző része, amelyben történészekkel folytatott beszélgetések alapján foglaltuk össze Kádár János életét. A történelmi tények és értékelések mellett visszaemlékezések is helyet kaptak. Maradunk még a forradalom előtti hónapok elemzésénél – ez az időszak rendkívül fontos Kádár karrierjének és jellemének megértéséhez.
Elért Pozíciók és az Ellenállás Tükrében
Kádár Jánost 1954 júliusában, Nagy Imre miniszterelnöksége idején engedték ki a börtönből, jogilag és anyagilag rehabilitálták, de Rákosi nem helyezte őt vissza korábbi pozíciójába. Csak középvezetői szerepet kapott azzal, hogy angyalföldi párttitkárrá nevezték ki. 1955 szeptemberére már Pest megyei első titkár lett. Az SZKP 1956. februári XX. kongresszusáig Kádár a szovjet pártvezetés irányvonalát követve nem fordult nyíltan szembe Rákosival, bár az imázsa fokozatosan formálódott, mint Rákosi kritikusa.
A pártellenzéken belüli kritikák erősödésével egyre többen megkeresték Kádárt, de ő elzárkózott a pártegységre hivatkozva. Ennek emblematikus epizódja volt, amikor 1955 októberében a Nagy Imre körül csoportosuló pártellenzéki értelmiség megkereste egy kulturális területet érintő tiltakozó petíció ötletével. Kádár egyetértett a kritikákkal, mégsem írta alá a memorandumot.
Rákosi Leváltása és a Forradalom Előtti Hónapok
Az SZKP XX. kongresszusa után Kádár is tisztában volt Rákosi végének közeledtével. Révai Józseffel együtt óvatos akcióba kezdett Rákosi ellen, bár közvetlen célpontja továbbra is Farkas Mihály volt. 1956. márciusában az MDP KV ülésén Kádár kritizálta a pártszerűség vak hitét, jelezve a Rákositól való taktikai elmozdulást.
Miközben a párton belüli harcok zajlottak, 1956 nyarára Magyarország szinte a tönk szélére került gazdaságilag és társadalmilag. A Kreml erre személycserékkel reagált a magyar pártvezetésben. Júliusban Rákosit leváltották, Gerő Ernő foglalta el a párt első titkári székét. Kádárt ekkor nem tekintették komoly lehetőségnek a vezetés átvételére. Helyét a párt második emberévé választották, de nem tudott széles társadalmi ismertségre szert tenni.
A következő hónapokban Kádár fontos személlyé vált a magyar pártapparátusban, még ha nem is mutatott karakteres vezetői tulajdonságokat. Szerepének felértékelődése inkább a belső intrikáknak köszönhető.
Rajk Rehabilitálása és Kádár Lelki Teher
Kádár delegációja szeptemberben Kínába utazott, majd Moszkvában tárgyaltak az SZKP vezetőivel. A moszkvai tartózkodás idején lezajlott Rajk László ünnepélyes újratemetése október 6-án.
Kádárnak személyesen is megviselő esemény lehetett – Rajk fiának keresztapja volt, és évekkel korábban részt vett a kihallgatásán és kivégzésén. Hűség a párthoz és a lelki teher érintkezett ekkor, hiszen Rajk rehabilitálása szembement Kádár korábbi meggyőződésével.
A Válság Kezelése
Kína után Kádár moszkvai tapasztalatai értékessé váltak, még ha a magyar klíma érzékelésében hátrányban is volt. A Jugoszláviába tett látogatást követően, amikor hazaért, a pártvezetés kapkodva reagált az egyre növekvő társadalmi feszültségekre. Október 23-án a pártot sokkolta a diáktüntetés, és Kádár Gerő mellett állt, nem mérve fel az események mélységét.
Sorozatunk következő részében a pártvezetés kapkodó és egymásnak ellentmondó döntései, a fegyveres erőszakhoz folyamodás és a szovjet csapatok segítségül hívása kerül terítékre. Az események sodrása végül Nagy Imre mellé állította Kádárt.
Főkép forrása: 24.hu
