Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok kardvívót váratlanul kirúgták a Külügyminisztériumból, miután már szinte minden készen állt a havannai nagyköveti pozícióra való kiutazásához. A döntésről az Index számolt be.
Szabó 2023-ban került kapcsolatba a Külügyminisztériummal, kezdetben a MOB és a sportdiplomáciai főosztály közti kapcsolattartás volt a feladata. Később azonban felajánlották neki, hogy válasszon négy megüresedett nagyköveti poszt közül. Madridba készült volna 2025-től, ám végül Habsburg György kapta meg ezt a lehetőséget. Tavaly év elején merült fel a havannai nagyköveti poszt, amit szintén elfogadott. A bizottsági meghallgatáson mind a Fidesz, mind az ellenzék támogatta kinevezését.
Azonban Kubából már májusban érkezett egy befogadó nyilatkozat, mely szerint az eddigi nagykövet még egy évig marad a posztján. Szabót később behívták a minisztériumba, ahol kirúgták. Ő úgy érzi, hogy politikai okok nem állnak a háttérben, sosem volt szoros kapcsolata a NER-rel és a politikával sem foglalkozott. Felmerült benne, hogy esetleg Szijjártó Péter kérte fel a menesztésére, azonban a Havannában maradó nagykövet, Heincz Balázs kinevezését is ő javasolta.
A Külügyminisztérium válasza szerint jelenleg folyamatban van a diplomáciai képviseletek munkájának átformálása és egy új, magas szakmai színvonalon működő diplomáciai kar felépítése. A konkrét változásokról a Magyar Közlönyben fognak tájékoztatni, az Index által megjelent információkat pedig nem kívánták kommentálni.
Főkép forrása: 444.hu












