Az RTL tavaly több új műsortervét is bejelentette, melyek között szerepelt az Exek csatája című műsor is. Az adás különlegessége, hogy – a Nyerő Páros formátumhoz hasonlóan – hírességek párban versenyeznek, ám ezúttal olyanok, akik már szakítottak egymással. Iparági források szerint az RTL már megkereste Kovácsovics Fruzsinát és Istenes Bencét, hogy vegyenek részt a műsorban.
Emellett a story.hu értesülései szerint a műsort Köllő Babett vezeti majd. A színésznő korábban a TV2 arcaként volt látható, de tavaly nem szerepelt a csatorna műsoraiban, ugyanis saját döntése szerint inkább a pihenést választotta. Ugyan év végén bejelentette, hogy 2025-ben újra visszatér a képernyőre, azonban nem közölte, melyik csatornán.
Az RTL sajtóosztálya a story.hu megkeresésére azt válaszolta, hogy korai lenne még arról beszélni, kik lesznek az Exek csatája szereplői vagy a műsorvezetője. Azonban annyit elárultak, hogy izgalmas, érzelmes és fordulatokban gazdag műsorra számíthatnak majd a nézők.
Főkép forrása: 24.hu












