Kovács András távozik az Origótól
Közel 11 év után bejelentette távozását Kovács András, az Origó egyik legismertebb újságírója. A hírt egy Facebook-posztban osztotta meg, ahol köszönetet mondott munkatársainak és vezetőinek, valamint visszatekintett a lapnál töltött időszak jelentős pillanataira. Jövőbeli terveit nem részletezte, de úgy tűnik, a közélettől nem szeretne visszavonulni.
Kovács elmondása szerint „izgalmas és változásokkal teli időszakban csatlakozott a laphoz”, és megtiszteltetés volt számára az ország egyik legolvasottabb portáljánál dolgozni. A posztban külön köszönetet mondott azoknak, akik támogatták munkáját, köztük Pálmai L. Ákosnak, György Bencének, Gábor Lászlónak és Leitner Attilának.
Gábor László egyébként tavaly novemberben távozott az Origótól, helyét Leitner Attila vette át, aki korábban a Híradó.hu főszerkesztője volt. Kovács kiemelte, hogy a szerkesztőségi kollégákra is büszke, akik – saját szavai szerint – „több mint egy évtizeden át elviselték egymást”.
Az újságíró büszkén számolt be elvégzett terepmunkájáról is, mivel az elmúlt években három kontinensre utazhatott, vezető politikusokat kérdezhetett, és fontos riportokat, interjúkat, tényfeltáró cikkeket készített. Hangsúlyozta, hogy a portálnál végzett munkája nélkül nem tehette volna fel a kérdéseket olyan politikai személyiségeknek, mint Vlagyimir Putyin, Recep Tayyip Erdoğan vagy Portugália elnöke.
„Bár most egy fejezet lezárul az életemben, ez nem jelenti azt, hogy többet nem hallanak rólam. Főleg a baloldali és liberális jóakaróimnak üzenem, hogy egy percre sem dőlhetnek hátra” – zárta a bejegyzését Kovács.
Kovács András egy korábbi ügy révén is a figyelem középpontjába került, amikor rágalmazással vádolta Czeglédy Csabát, de nem tartotta be a megfelelő újságírói etikai normákat. A bíróság végül megállapította, hogy Kovács hibázott, amiért egyetlen forrás alapján tette közzé az állításait. Ezt követően őt is rágalmazás miatt eljárás alá vonták.
Az Origo, amely korábban a Magyar Telekom tulajdonában állt, hosszú ideig független szereplője volt a magyar médiapiacnak. 2014-ben, Sáling Gergő főszerkesztő leváltása után azonban a portál politikai irányvonalat váltott, és elveszítette függetlenségét, miután a Telekom eladta a lapot egy kormányközeli cégnek.
Főkép forrása: telex.hu












