Kovács „Kokó” István véleménye a Sztárboxról és a politikai nézeteiről
A Demokratának adott hosszú interjút Kovács „Kokó” István, melyet a Blikk szemlézett. A korábbi világbajnok bokszoló a Sztárbox című műsorra is kitért, ahol szakmai kommentátorként tevékenykedik. A műsor valódi céljával kapcsolatban így nyilatkozott:
„Miért baj, ha valaki azért szurkol, hogy üssenek ki valakit? Az emberek szeretik és kíváncsiak a drámára, és ha azt a drámát a kedvenc sztárjuk – vagy épp ellenkezőleg egy ellenszenves személy szolgáltatja –, akkor az remek szórakozás,”
kezdi Kokó, majd hozzáteszi:
„Egy biztos, az ökölvívásról beszél az egész ország, újra a közbeszéd tárgya a bunyó. Hallom a sok fanyalgót, akik még soha nem tettek semmit, de sziklaszilárd véleményük van arról, hogy ez a sport megcsúfolása, én viszont inkább azt látom, hogy megteltek a boksztermek, a sportszerboltokban pedig már nem lehet bokszkesztyűt kapni, újra menő lett az ökölvívás. A celebek nem lettek kész bokszolók, de bokszolnak.”
Kokó szerint a celebeknél „nincs jobb hírvivője” a magyar boksznak, mert beszélnek és írnak róla, sőt, többen a műsor után is edzésben maradtak.
Az interjú egy pontján a politika is szóba került, miután állítólag Kovács azt mondta korábban a Hír TV egyik műsorában, hogy „ő nem fideszes”. Szerinte kétségtelen, hogy félreértelmezték a szavait.
„Azt mondtam akkor, hogy nem úgy vagyok fideszes, ahogy a világ gondolkodik egy fideszesről. A fideszes talán mindennel egyetért, amit a kormány csinál, én nem értek egyet mindennel. Kritikusa vagyok annak a kormánynak, amelyre mindig is szavazok. Ha ez elég ahhoz, hogy fideszesnek hívjanak, akkor fideszes vagyok, de engem nem a párthűség vezérel, hanem az értékrendem. (…) Mivel a Fideszre szavaztam, elvárom tőlük, hogy ők képviseljék a legjobban azon etikai és morális értékeket, amelyek miatt őket támogatom.”
Kapcsolódó cikk, melyet érdemes elolvasni: Két pontozásos győzelem, egy technikai KO – képeken a Sztárbox második negyeddöntője. Vasárnap újabb mérkőzésekkel folytatódott a Sztárbox: a második negyeddöntőben elsőkként Papp Dorci és Schóbert Lara léptek ringbe a női pehelysúly-kategória versenyzőiként, őket követte férfi középsúlyban Szecsei Valter és Danny Blue, majd Németh Kristóf és Lmen Prala zárták a versenynapot a férfi nehézsúly-mezőny indulóiként. Galéria.
Főkép forrása: 24.hu












