Fellázadtak a helyiek a Kongói Demokratikus Köztársaságban az Ebola-járvány protokollja ellen
Közzétéve: 2026. május 22. – 6:48 CEST
Fellázadtak a helyiek Kongói Demokratikus Köztársaság legfertőzöttebb, keleti részén, amely az Ebola-járvány gócpontjának számít. A helyi közösség tiltakozása a kórházi protokoll ellen indult, miután egy család megpróbálta megkapni elhunyt szerettének holttestét, hogy méltóképpen eltemethessék. A kórház azonban nem adta ki a holttestet, mivel a hatóságok szerint az rendkívül fertőző, és speciális eljárások szerint kell eltemetni.
A család, nem tudva belenyugodni a döntésbe, felgyújtotta a tábori kórházat, és a személyzetet kövekkel hajigálták meg. A rendőrök kiérkezésekor egy segélyszervezet egyik munkatársa is megsérült a zavargások során. A holttest, amelyet a család el akart vinni, végül elégett az egyik felgyújtott sátorban.
A család állítása az elhunyt állapotáról
A fiatal férfi, akinek a holttestéről van szó, a helyi közösség népszerű alakja volt. Tehetséges focista volt, aki számos környékbeli csapatban játszott, így sokan szerették és ismerték. A szülei szerint a fiatalember nem Ebola-vírus miatt halt meg, hanem tífuszban, ezért úgy vélték, hogy biztonságos lenne, ha eltemetik.
Az orvosok azonban azt állították, hogy a fiatalember Ebola-fertőzött volt, és mivel a hagyományos temetési rituálék érintéssel járnak, rendkívül magas a fertőzésveszély. Ennek következtében a holttest átadását nem engedélyezték.
Szeptikus hozzáállás az Ebola-vírussal szemben
A helyi közösség nem hisz az Ebola-vírus létezésében, és sokan átverésnek tartják az egészet. Egy helyi politikus a brit sajtónak elmondta, hogy a falusiak úgy vélik, a segélyszervezetek találták ki a vírust, hogy pénzügyi támogatást nyerjenek. Emellett hangsúlyozta, hogy a Kongói Demokratikus Köztársaság ritkán lakott vidékein nehézségekbe ütközik a lakosság megfelelő tájékoztatása, mivel erős hagyományok és hiedelmek dominálnak.
A kórház, amelyre rátámadtak, Bunia közelében található, Ituri tartományban, amely az Ebola-járvány legfertőzöttebb területévé vált. A járvány körülbelül két héttel ezelőtt tört ki, és már 130 halálesetet jelentettek.
A járványügyi helyzet
Bár az Ebola-járvány gyorsan terjed Afrikában, a világjárványtól való félelem nincs jelen. Járványügyi szakemberek hangsúlyozzák, hogy a mostani Ebola-járvány nem hasonlítható a néhány évvel ezelőtti COVID-19 pandémia terjedéséhez. A WHO nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetet hirdetett, de hatékony protokollokkal rendelkezik az Ebola-vírus terjedése ellen, és 2019 óta elérhető gyógyszerek is léteznek a vírus legtöbb törzse ellen.
A körülmények ellenére az Ebola még mindig potenciális biológiai fegyverként van nyilvántartva, hiszen az emberre ártalmas kórkozók közül az egyik leggyorsabban terjedő vírusnak számít.
Főkép forrása: euronews












