kedd, 2026. október 13.
No Result
View All Result
maikurir
  • CÍMLAP
  • AKTUÁLIS
  • GAZDASÁG
  • KULTÚRA
  • POLITIKA
  • SPORT
  • TECH
maikurir
No Result
View All Result
Home Választások

Lázár János: Hódmezővásárhelyi választások és a kormányzati támogatás megvonása

by MKR
in Választások
Lázár János: Hódmezővásárhelyi választások és a kormányzati támogatás megvonása
135
VIEWS
MegosztomMegosztom

Lázár János és a Vásárhelyi Polgármesteri Választások

„Ha a hódmezővásárhelyiek megválasztják Márki-Zay Pétert polgármesternek, akkor a kormánytól semmiféle támogatásra és együttműködésre nem számíthatnak” – rögzítette már egy évvel az önkormányzati választás előtt Lázár János. A kampányban aztán azzal haknizta végig a fideszes vezetésű városokat, hogy mindenhol elmondta, milyen szerencsések – az ő szülővárosának bezzeg az ország leghülyébb polgármestere jutott.

EZT IS OLVASD EL

Novák Előd választási csalások miatti nyomozások részleteiről kérdezte Polt Pétert

A Fidesz 800 ezer szavazót veszített a 2022-es választásokhoz képest

Kevesebb településen rendeztek roma nemzetiségi választást idén, mint öt éve

Ha még van hátra pár hét, a közlekedési miniszter talán odáig is elmegy, hogy a templomaik lerombolásával vagy asszonyaik rabszolgasorba vetésével fenyegeti meg a vásárhelyieket, ha újraválasztják a futóbolond Márki-Zayt.

Lázár János: Hódmezővásárhelyi választások és a kormányzati támogatás megvonása
Varga Jennifer / 24.hu Lázár János

Amit természetesen megtettek (MZP 17 százalékpontot vert fideszes ellenfelére, Lázár protezsáltjára, Grezsa Istvánra), végtére is a nyakas vásárhelyiek könnyebben lenyelik, ha hülye a polgármester, mintha a földesúr úgy beszél velük, mint a házatlan zsellérekkel, akik elmaradtak az igás robottal. Lázár (akit a kegyelmi ügy nagy nyertesének gondolhattunk, mígnem ismét bizonyította, hogy nála a politikai racionalitást bármikor felülírhatja a bosszúvágy) a választás óta Komlótól Nyíregyházáig gratulált a győztesnek és hálálkodott a Fidesz-szavazóknak. Hogy Hódmezővásárhelynek mit tartogat, abba jobb bele sem gondolni.

A Lázárhoz közeli vásárhelyi lap, a Promenád24 – amely útszéli stílusban támadta a kampányban Navracsics Tibort, amiért a miniszter nem átallott kezet fogni az ellenzéki polgármesterrel, és amelynek tulajdonosa Bada János, Lázár régi bizalmi embere, egykori gimnáziumi évfolyamtársa – már meg is kezdte a kudarc okainak feltárását. Olvasatukban ezek között szerepelt Novák Katalin és Balog Zoltán kegyelmi botránya, az ugyancsak a pedofilügybe belebukó Varga Judit és exférje, Magyar Péter, Mészáros Lőrinc 1000 milliárdos vagyona, a NER-elit magánrepülői és -jachtjai, de még a magas infláció is.

Hogy ki maradt ki a bűnbakok közül? Természetesen a városát fenyegető Lázár János.

A Kis Pártok

Az EP-választáson a vérengzés már akkor borítékolható volt, amikor kiderült, hogy tucatnyi ellenzéki párt készül a startvonalra állni. A Jakab Péter-féle A Nép Pártjántól már az aláírásgyűjtésnél elpártolt a nép, és mivel az önkormányzati választáson sem fogott pozíciókat, úgy tűnik, mégsem a parlamentben krumpliszsákot és száraztésztát lóbáló egykori Jobbik-elnök dönti meg az Orbán-rendszert. Nem sikerült sokkal jobban az előd, Vona Gábor visszatérési kísérlete sem, úgy látszik, a reformkorból is jobb volt az első rész. A Márki-Zay-féle Mindenki Magyarországa Néppárt is csak Hódmezővásárhelyen népszerű, igaz, ott annyira, hogy a nagyot nyerő polgármestert Brüsszelbe is kiküldték volna: az MMN a városban 21,6 százalékos eredménnyel harmadik lett a Fidesz és a Tisza mögött az EP-választáson – országosan viszont 0,6 százalékon megállt a mutató.

Jakab Péter
Szajki Bálint / 24.hu Jakab Péter A Nép Pártján Mozgalom megalakításakor Tiszaújvárosban 2022. augusztus 20-án.

Meghalt a Párbeszéd is, és ezzel egy súlyos létfilozófiai kérdést nyitott ki: megszűnhet-e egy szervezet, amely sosem létezett? A párt 11 éves fennállása során egyetlen választáson sem mérette meg magát önállóan, és jó eséllyel már nem is fogja. A zöld párt Magyar Péter feltűnése miatt az MSZP-vel együtt beolvadt a DK-ba, ami miatt a frakcióvezető, Tordai Bence kilépett, így a Párbeszéd parlamenti frakciójában a hat képviselő közül – cikkünk írásakor – már csak kettő párttag, és ki tudja, mit hoz a holnap. Az LMP-ből kiváló összefogáspártiak története ezzel alighanem lezárult, bár irigylésre méltó optimizmussal már le is zavarták a tisztújítást, és újabb két évre megerősítették a pozíciójukban azokat, akik épp a teremben voltak.

Apropó LMP: a valaha a Gyurcsány-Orbán dichotómia meghaladására szerveződött párt a 2019-es EP-választási eredményét is alulmúlva beesett 1 százalék alá. Mivel Ungár Péter a politikai túlélését Vitézy Dávidhoz láncolta, a fővárosi közgyűlésben ott lesznek, országos pártként azonban aligha kell velük számolni, és az ellenzéki jelzőt is megspórolhatjuk velük kapcsolatban. A Jobbik Waterloo-ja is az idei választás volt, a radikálisok hosszú utat tettek meg a Magyar Gárdától és KGBélától az atlantista, Oxfordban tanító Róna Péterig, de alighanem itt az út vége.

Szentkirályi Alexandra

A fideszes főpolgármester-jelölti casting relatív győztese, Szentkirályi Alexandra korábbi kormányszóvivő, Tarlós István egykori alpolgármestere két fontos nyomot hagyott az idei választáson. Az első a 2022-es Mini Feri-kampányt is alulmúló, Karácsony Gergelyt emberalatti primitívséggel karikírozó bébi-Gyurcsány-reklám, a második pedig – a két nappal a választás előtt bekövetkezett visszaléptetése után – a neve lehúzása körüli mizéria, amire hivatkozva Vitézy Dávid két kerületben megismételné a főpolgármester-választást, mondván, a DK-s Újpesten és Erzsébetvárosban túl vékony volt a tollak hegye.

Szentkirályi Alexandra
Adrián Zoltán / 24.hu A főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak újraszámolása a Nemzeti Választási Irodában 2024. június 14-én.

Kormánypárti jelölt emberemlékezet óta nem állt el ilyen fontos küzdelemtől, pláne nem az utolsó pillanatban, de a valószínűsíthető harmadik helynél még ez is kevésbé megalázó megoldás volt Szentkirályi számára. Hiába ígérte meg többször, hogy Karácsonnyal ellentétben őt nem fogja elcsapni „a sárga villamos”, végül csak átgázolt a pártakarat.

Eleve beszédes volt, hogy az EP-fókuszú Fidesz-kampány során a távoli horizonton a geopolitikai széljárást kémlelő Orbán Viktor jóformán meg sem említette, hogy Budapesten az atomfenyegetés árnyékában főpolgármestert választanak. Egyszer ugyan kimondta, hogy „Alexandra jól halad” (Karácsonynak meg bukovári), az már akkor is kérdéses volt, hogy mely irányba.

Szentkirályinak ugyanis a kampány során mintha nem a saját alkalmasságáról kellett volna meggyőznie a választókat, inkább azt kapta feladatba, hogy legalább olyan elánnal essen neki Karácsony Gergelynek, mint a méhlegelőknek. A kormányfő cserébe azt ígérte, a lendületesen gyurcsányozó Szentkirályié lesz a főszerep a budapesti Fidesz újjáépítésében – az elmúlt hónapokat látva ez sem ígérkezik sikertörténetnek. Igaz, a 20 milliárdos vagyon felett diszponáló honvédelmi miniszter nejeként a politikai üzeneteket a TikTok-videók szintjére egyszerűsítő Szentkirályi a fővárosi közgyűlés helyett a luxusfeleséges valóságshow-ban is feltűnhet még.

A Baloldal

Gyurcsány Ferenc 2022 őszén arról beszélt, hogy egy éven belül másfél millió szavazója lesz a pártjának. Másfél év múlva az EP-választáson ebből 367 ezer jelent meg az urnáknál, amiben már az MSZP és a Párbeszéd szavazói is benne vannak (igaz, őket név szerint is köszönthetnénk). Ez történelmi vereség: ilyen kevés szavazatot a rendszerváltás óta országos választáson még egyszer sem szereztek a magukat baloldaliként azonosító pártok. A DK vezette zöld-baloldali lista a szerény közvélemény-kutatói elvárásokat is alulmúlva 8 százalékon végzett, ami két képviselői helyre elég. 2019-ben a Gyurcsány-párt még 16,5 százalékot és négy mandátumot gyűjtött egyedül, de ez a szolid középpárti státusz is elég volt ahhoz, hogy öt éven át a DK összes politikusa minden fórumon elmondja, hogy övék a legerősebb ellenzéki párt, és mindenki jobban teszi, ha meghúzza magát vagy betagozódik mögéjük (mert aki nem, az a Fidesz érdekeit szolgálja). Ennek most vége van, ahogy a választásról választásra erősödő DK mítoszának is.

Főkép forrása: 24.hu

Post Views: 314

Épp ami érdekel, pont amikor olvasnál… jelezd a Google felé, hogy a maikurir hírei érdekesek számodra.

Tags: ésHódmezővásárhelyiJánoskormányzatiLázármegvonásaTámogatásválasztások

Ajánljuk figyelmedbe

Novák Előd választási csalások miatti nyomozások részleteiről kérdezte Polt Pétert
Választások

Novák Előd választási csalások miatti nyomozások részleteiről kérdezte Polt Pétert

2024.09.27.
A Fidesz 800 ezer szavazót veszített a 2022-es választásokhoz képest
Választások

A Fidesz 800 ezer szavazót veszített a 2022-es választásokhoz képest

2024.08.21.
Kevesebb településen rendeztek roma nemzetiségi választást idén, mint öt éve
Választások

Kevesebb településen rendeztek roma nemzetiségi választást idén, mint öt éve

2024.08.05.
Gulyás Gergely meghosszabbítja Böröcz László miniszteri biztosi megbízatását
Választások

Gulyás Gergely meghosszabbítja Böröcz László miniszteri biztosi megbízatását

2024.08.01.
Hidvéghi: Szentkirályi még lehet Budapest főpolgármestere
Választások

Hidvéghi: Szentkirályi még lehet Budapest főpolgármestere

2024.07.26.
A Kúria is Trudics Andrea mellett döntött Szegiben
Választások

A Kúria is Trudics Andrea mellett döntött Szegiben

2024.07.19.
Next Post
Lidl Kids Team csodálatos élményekkel gazdagította a magyar gyerekeket az UEFA EURO 2024TM során

Lidl Kids Team csodálatos élményekkel gazdagította a magyar gyerekeket az UEFA EURO 2024TM során

szélsőjobb vezeti a francia elnökválasztás előtti közvélemény-kutatásokat

szélsőjobb vezeti a francia elnökválasztás előtti közvélemény-kutatásokat

Ajánljuk

Tisza Párt: Országjárás a Választás Előtt és a Politikai Kitűződéseik

Tisza Párt: Országjárás a Választás Előtt és a Politikai Kitűződéseik

2026.04.06.
A romák középfokú végzettséghez való hozzáférésének hiányáról és Lázár János válaszairól

A romák középfokú végzettséghez való hozzáférésének hiányáról és Lázár János válaszairól

2026.02.05.
Telex: Vidéki prókátor: Tegyünk a tűzre, ébresztgessük

Telex: Vidéki prókátor: Tegyünk a tűzre, ébresztgessük

2024.02.24.

Népszerű

  • „Lufi kipukkant: Gulyás Gergely arca köszönt vissza a Mediaworks honlapján”

    „Lufi kipukkant: Gulyás Gergely arca köszönt vissza a Mediaworks honlapján”

    5218 shares
    Share 2087 Tweet 1305
  • Mészáros Lőrinc és az Opus Global: A jövő kihívásai és a szakmai elkötelezettség

    2858 shares
    Share 1143 Tweet 715
  • Elhunyt Gulyás János, Borsodbóta polgármestere

    2433 shares
    Share 973 Tweet 608
  • Felmondások a Felina Kft.-nél: a dolgozók hónapok óta nem kaptak bért, felszámolást kezdeményeznek

    2360 shares
    Share 944 Tweet 590
  • Rendőr akció: Betörési kísérlet akár ittas állapotban is

    2348 shares
    Share 939 Tweet 587

Legfrissebbek

  • 40 év, illetve életfogytiglani börtönbüntetés a Tupac Shakur gyilkosának
  • Tótth András lemond az energetikai államtitkári posztról
  • Tótth András lemond az energetikai államtitkári posztról
  • Trump támogatja a hírszerzési együttműködést Ukrajnával
  • Le Pen gazdasági tervei és a francia tüntetések: Laurent Warlouzet elemzése

Témáink

Kiadó

Felelős szerkesztő: Stern Áron
arons@maikurir.hu
Global Correspondent Network
GCN PUBLISHING LTD
45 Great Portland Street, London,
United Kingdom, W1W 7LD
https://globalcorrespondentnetwork.com/

© 2021 Mai Kurir

No Result
View All Result
  • CÍMLAP
  • AKTUÁLIS
  • GAZDASÁG
  • KULTÚRA
  • POLITIKA
  • SPORT
  • TECH

© 2021 Mai Kurir