Magyar Péter tizennyolc vitatémát javasolt Orbán Viktorral való köztévés vitára

Megírtuk, hogy összesen tizennyolc vitatémát nevezett meg Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, amelyről szerinte beszélni kellene egy Orbán Viktorral megtartott köztévés vitában. Az ellenzéki politikus mindezt arra reagálva vezette elő, hogy a miniszterelnök a vasárnap reggeli árvízinfóján nem látta indokoltnak, hogy leüljön a Tisza Párt vezetőjével beszélgetni.
Bár Magyar Péter korábban jelezte, hogy a kormányfővel szeretne beszélgetni, és nem a kormány államtitkárával, Orbán Balázs ismét, immár harmadik alkalommal ajánlott vitát Magyar Péternek. Közösségi oldalán a kormányfő politikai igazgatója a következőket írta:
Képviselő Úr az elmúlt napokban mondvacsinált okokból kétszer is visszautasított egy olyan politikai vitát közöttünk, amit a köztelevízió javasolt. Sebaj. Ezúttal személyesen teszek egy kísérletet.
A magyar uniós elnökség bemutatásán az Európai Parlamentben a tervek szerint én is ott leszek, illetve Ön is ott lesz mint képviselő. Pontosabban elvileg Önnek is ott kellene lennie. A javaslatom a következő: ezen esemény margóján tartsunk egy külön vitát kettőnk között a magyar közmédia szervezésében. Ha a televízió is beleegyezik, akkor remélem, hogy ez így Önnek is elfogadható lesz, és nem jön több angolnázás, vádaskodás, elsomfordálás. Képviselő Úrnak a saját hitelessége megmentése érdekében csak igent kellene mondania arra, amit hónapok óta követel másoktól. Bátorítanám, ezúttal ne legyen gyáva! Én kivárom.
Főkép forrása: 24.hu











