„Az óceán túloldalán azt mondják, hogy ’Amerika az első’. Az óceán ezen oldalán mi azt mondjuk, hogy ’Magyarország az első’. Az ‘America first’ és a ‘Hungary first’ elvek lehetőséget adnak nekünk arra, hogy barátságunkat olyan szintre emeljük, ahol a határ a csillagos ég” – nyilatkozta Szijjártó Péter, Magyarország külügyminisztere az amerikai függetlenség napja alkalmából rendezett ünnepségen. Az MTI riportja szerint a miniszter hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államokhoz hasonlóan Magyarország is kiemelt fontosságot tulajdonít a függetlenségnek. Kijelentette:
„Büszkék vagyunk arra, hogy az elmúlt hónapokban sikerült megteremtenünk az amerikai-magyar kapcsolatok, az amerikai-magyar barátság új aranykorának stabil alapjait.”
„Donald Trump elnök hivatalba lépése óta gyakorlatilag minden megváltozott a világban. És ez nem túlzás, tekintve, hogy megkezdődött a józan ész forradalma. Mi, magyarok, büszkék vagyunk arra, hogy ennek a forradalomnak a zászlóvivői között vagyunk”
– mondta Szijjártó. A miniszter azt is kijelentette, hogy „Trump elnökkel a világ biztonságosabbá vált. Az újabb háborúk rövidebbek lettek, a régiek pedig, úgy tűnik, hogy kifulladnak. Trump elnökkel az olyan kifejezések, mint a béke, a béketárgyalások vagy a fegyverszünet, ismét legitim módon használhatók.” Szijjártó Péter bejelentette azt is, hogy hamarosan új magyar konzulátus nyílik Bostonban, továbbá a magyar kormány kilencmilliárd forint értékben támogatja az amerikai vállalatok befektetéseit az autóiparban, az elektromobilitásban és a digitális kutatás-fejlesztésben.
Főkép forrása: 444.hu













