Csigolyatörést szenvedett María Corina Machado
María Corina Machado, a venezuelai ellenzék vezetője, súlyos csigolyatörést szenvedett, miközben múlt héten egy csónakkal menekült el Venezuelából, hogy átvegye a Nobel-békedíjat Oslóban. Az Aftenposten norvég napilap információi szerint a politikust az Oslóban végzett orvosi vizsgálatok során diagnosztizálták, és a sérülést vélhetően viharos körülmények között szerveződött menekülése során szenvedte el. Machado szóvivője a Reutersnek megerősítette a hírt, de további részleteket nem osztottak meg az állapotáról.
Machado bujkál azóta, hogy a tavalyi elnökválasztások óta Nicolás Maduro rezsimje letartóztatással fenyegeti, és tíz évre megtiltotta számára az ország elhagyását. Annak ellenére, hogy a helyzet nagyon kockázatos, az ellenzéki vezető a múlt héten váratlanul megérkezett Oslóba, pár órával azután, hogy lánya átvette a neki ítélt Nobel-békedíjat.
Machado álruhában és parókában szökött el egy halászhajóval, sikeresen átkelve tíz katonai ellenőrzőponton, így jutott el Curaçao szigetére, ahonnan magángéppel repült Oslóba. Elmondása szerint az amerikai kormány is segített menekülésében. Machado többször is hangsúlyozta, hogy szeretne visszatérni Venezuelába, és békés úton kívánja leváltani Nicolás Maduro elnököt.
Főkép forrása: telex.hu












