Michelangelo híres Dávid-szobra: Alkotásának története és jelentősége
A világ egyik leghíresebb szobrának, Michelangelo Dávidjának története közel egy évszázaddal az elkészülése előtti időre nyúlik vissza. Firenze elöljárói ugyanis már a 15. század elején elhatározták, hogy a Santa Maria del Fiore katedrálist 12 ószövetségi alak nagy méretű szobrával szeretnék felékesíteni, és ebből az elsőt, Józsué szobrát már 1410-ben elkészítette Donatello. Itt aztán hosszabb szünet következett, majd egy koncepcióváltás után Agostino di Ducciót bízták meg a század közepén azzal, hogy Herkulest formázza meg. A művész azonban 1464-ben félbehagyta a munkát, a hatalmas, „Gigász” néven emlegetett márványtömb pedig ottmaradt a város nyakán.
Kockázatos új nézőpont
Sokáig nem sikerült megfelelő, vállalkozó szellemű mestert találni a tömb kifaragására, azonban amikor már a kisebb darabokra bontása is felmerült, a mindössze 26 éves Michelangelo 1501-ben egy Dávidot ábrázoló, gigantikus méretű szobor tervét mutatta be a város vezetőinek. Miután sikerült őket meggyőznie, Michelangelo munkához látott. Közel három éven keresztül a szabad ég alatt, gyakran étlen-szomjan, esőben, időnként néhány órát aludva küzdött saját Góliátjával, a hatalmas márványtömbbel.
Senkit nem engedett a félkész alkotás közelébe, a városvezetők is csak 1504 januárjában, majdnem teljes pompájában szembesülhettek az 5,17 méter magas alakkal.
Dávidot hagyományosan a Góliáttal való párviadal után, győztesen ábrázolták, korábban olyan firenzei szobrásznagyságok, mint Verrocchio, Ghiberti vagy Donatello is Góliát levágott fejével ábrázolták az ifjú hőst, Michelangelo azonban más utat választott, és Dávidot az összecsapás előtti percekben, a feszültség és a koncentráció pillanataiban örökítette meg.
Mindenkit lenyűgözött
Más szempontból is formabontó volt az alkotás: a meztelen férfialak a reneszánsz művészetnek a középkori művészet kötöttségeitől való teljes megszabadulását is jelképezi. Persze megvolt arra az esély, hogy a városi elöljárók szörnyülködve döbbennek rá, egy botrányos fércműre vártak ennyit, de szerencsére nem ez történt: lenyűgözve, áhítattal szemlélték a gigászi alakot.
Annyi probléma volt csak, hogy a szobrot eredetileg a katedrális tetejére szánták volna, ám iszonyatos méretei és súlya miatt ez technikailag megvalósíthatatlannak bizonyult – ráadásul mindenki egyetértett abban, hogy kár lenne e remekművet a magasban eldugni a szemek elől. Végül egy nagyjából 30 fős bizottság állt fel, amelyben többek között Leonardo és Botticelli is ott volt, az ő feladatuk lett eldönteni, mi lenne a legmegfelelőbb hely a Dávid számára.
Az alkotás természetesen mind Michelangelo, mind a város polgárai szemében aktuálpolitikai üzenettel is bírt: a kicsi, de lakóinak kiemelkedő képességeire támaszkodó városállam küzdelmét a pápai és egyéb, Firenze önállóságának megtörését célzó szándékokkal szemben. Így aztán nem csoda, ha végül a város politikai szívébe, a Piazza della Signoriára helyezték ki: négynapos, megfeszített munka volt a műhelytől néhány száz méterre eljuttatni. A város polgárai 1504. szeptember 8-án csodálhatták meg először, majd sok viszontagság után végül 1873-ban szállították át a mai helyére, a Galleria dell’Accademia épületébe.
Főkép forrása: 24.hu
