Kaliforniában tényleges életfogytiglani börtönbüntetést kapott egy férfi, aki brutális gyűlölet-bűncselekményt követett el. Az áldozat Blaze Bernstein, egy 19 éves meleg, zsidó egyetemi hallgató, akit 2018-ban gyilkoltak meg. Az elkövető, Samuel Woodward, 27 késszúrással végzett áldozatával.
A BBC beszámolója szerint Bernstein holttestét később találták meg Los Angelestől délre. A vádak szerint Woodward összefonódott az Atomwaffen Division nevű neonáci csoporttal, és a gyilkosság előtt az online térben uszított a melegek ellen.
A bíróságon az áldozat édesanyja, Jeanne Pepper, szívszorító vallomásában elmondta: „Egyetlen anyának sem lenne szabad eltemetnie gyermekét… a szívem megszakad, nem tudom elfogadni, hogy a fiam már nem a mi világunk része.”
Woodward védője fellebbezést nyújt be az ítélet ellen, azzal érvelve, hogy a vádlottnak nem diagnosztizált autizmus-spektrumzavara van. Hivatkoznak továbbá arra is, hogy egy olyan katolikus otthonban nevelkedett, ahol a homoszexualitást nyíltan elítélték, ami zavart okozott a szexualitáshoz való viszonyában. A tárgyalás éveken át húzódott, míg végül 2022 végén mentálisan alkalmasnak találták a vádlottat a bírósági megjelenésre.
Bernstein és Woodward 2018 januárjában a Snapchat-en beszéltek meg találkozót, ahol Bernstein megcsókolta Woodwardot, aki ekkor dühbe gurult és rátámadt.
A rendőrség Woodward otthonának átkutatása során fekete Atomwaffen maszkot és egy vérnyomokkal teli összecsukható kést talált. A házkutatás során előkerült naplója, amely tele volt gyűlöletkeltő, melegellenes és antiszemita tartalmakkal.
Az Atomwaffen Division, amelyet más néven Nemzetiszocialista Ellenállási Frontként is ismernek, egy nemzetközi szélsőjobboldali neonáci hálózat, amely 2013-ban alakult az Egyesült Államok déli részén. Támogatói többek között az Egyesült Királyságban, Argentínában, Kanadában és Németországban is jelen vannak. Számos ország, köztük az Egyesült Királyság és Kanada, már terrorista csoportként jegyzi őket.
Képünk illusztráció. A felvétel 2018 áprilisában készült a georgiai Draketownban, ahol az Egyesült Államok egyik legnagyobb neonáci csoportja, a Nemzeti Szocialista Mozgalom tagjai gyűltek össze.
Főkép forrása: 24.hu












