Az ENSZ, Olaf Scholz német kancellár és Kemi Badenoch, a brit Konzervatív Párt vezetője is kiállt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mellett Donald Trump amerikai elnök szerdai kijelentése után, amelyben Zelenszkijt választások nélküli diktátornak nevezte.
Stéphane Dujarric, António Guterres ENSZ-főtitkár szóvivője New Yorkban hangsúlyozta, hogy Zelenszkij elnök rendesen megtartott választások nyomán került hivatalba.
„Egyszerűen téves és veszélyes tagadni Zelenszkij elnök demokratikus legitimitását” – mondta Scholz a Der Spiegel magazinnak adott interjújában. Hozzátette: „A helyénvaló az, hogy Volodimir Zelenszkij Ukrajna megválasztott államfője. Az, hogy a háború közepén nem tarthatók rendes választások, megfelel az ukrán alkotmány előírásainak és a választási törvényeknek. Senkinek sem szabad mást állítania.” Scholz emlékeztetett arra is, hogy Ukrajna már közel három éve védekezik az orosz agresszió ellen.
Kemi Badenoch szerdán este az X közösségi portálon úgy fogalmazott: Zelenszkij nem diktátor, hanem Ukrajna demokratikusan megválasztott vezetője, aki bátran szembeszállt Vlagyimir Putyin orosz elnök Ukrajna elleni törvénysértő inváziójával. Badenoch szerint a Konzervatív Párt az ő vezetésével mindig Ukrajna oldalán áll majd, ahogy ezt a korábbi konzervatív miniszterelnökök hivatali idejében is tette. Ugyanakkor úgy látja, Trumpnak igaza van abban, hogy Európának is fokoznia kell befolyását, beleértve Nagy-Britanniát is.
A politikus támogatja Keir Starmer miniszterelnököt abban, hogy Nagy-Britannia a hazai össztermék 2,5 százalékára növelje védelmi kiadásait. Az ország biztonsága érdekében fontosnak tartja ezt a lépést.
Forrás: MTI
Főkép forrása: 24.hu












