Híres sportolók is részt vettek az árvízi védekezésben a Margitszigeten

A margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában olimpiai és világbajnok sportolók is kivették részüket az árvíz elleni védekezésből azzal, hogy homokzsákokat töltöttek meg. A Duna áradása miatt a Hajós-uszoda kritikus helyzetbe került. Az eseményről Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a Facebook-oldalán osztott meg fotókat.
Az MTI cikke szerint Schmidt elmondta, hogy a Magyar Honvédség Sportszázadának katonasportolói mellett a vízi sportok képviselői is besegítettek. Csatlakoztak hozzájuk a Ferencváros vízilabdázói – akik egyébként kedd este Debrecenben játszanak bajnoki mérkőzést –, továbbá Madaras Norbert olimpiai bajnok, a szövetség elnöke és Gór-Nagy Miklós világbajnok. Az úszók közül Darnyi Tamás olimpiai bajnok is a helyszínen segített, valamint Märcz Tamás olimpiai bajnok és Baji Balázs vb-bronzérmes gátfutó – mindketten a Nemzeti Sportügynökség vezető munkatársai.
A Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodát várhatóan kedden be kell zárni, mert a gépészet különböző elemeit ki kellett menteni a helyszínről.
„A sportszövetségek segítségével a sportolókat a többi fővárosi vizes létesítménybe irányítjuk át. Kértük ezen létesítményeket, hogy ha igény mutatkozik rá, hétvégén is biztosítsák az edzésekhez szükséges feltételeket” – jelezte a sportállamtitkár.
Főkép forrása: 24.hu











