
Orbán Viktor Bayer Zsoltnak adott interjút a Hír Tv-ben szombat este. A miniszterelnök Szentkirályi Alexandra főpolgármester-jelölti visszalépéséről azt mondta, „az Alexandra egy bátor nő” – derül ki a Telex szemléjéből. Orbán szerint Szentkirályi nehéz célt tűzött ki maga elé, mivel „mindig elmaradt a Fidesz budapesti megerősítése”. Hozzátette: „a leggyengébben szervezett” Fidesz-közösség a fővárosban van országosan. Szerinte úgy kellett Szentkirályinak belevágnia a kampányba, hogy nem volt meg a hátországa.
> Budapest nem egy eleve elveszett hely a polgári-keresztény gondolat számára
– mondta Orbán, majd kritikusan megjegyezte: Budapesten hiányzott a kemény munka az előző évekből. Szerinte Szentkirályi elvégezte, amit el tudott, majd közölte, „ha változást akarunk, neki vissza kell lépnie”.
Főkép forrása: 24.hu











