A szív- és érrendszeri betegségek továbbra is vezető haláloknak számítanak világszerte, évente közel 18 millió emberéletet követelve. Kanadában, a februári szívegészség hónap alkalmából a Timmins and District Kórház (TADH) egy esetet osztott meg a nyilvánossággal, amely szerintük remekül példázza, mennyire nem veszik komolyan az emberek az egészségüket – még akkor sem, ha maguk is az egészségügyben dolgoznak, írja a Science Alert.
Chris Loreto, a kórház sürgősségi orvosa hónapokon át ismétlődő fájdalomrohamokat tapasztalt, amelyek gyakran korlátozták a testmozgásában. Szakemberként a tüneteket savas refluxként diagnosztizálta, ám a gyógyszerek hosszú távú szedése sem hozta meg a várt enyhülést. A fájdalom egy november 12-i jégkorongmeccsen erősödött fel, szorító érzést okozva Loreto vállánál.
Ezek ellenére a következő nap is bement dolgozni. Műszakja során egy férfi került hozzá, aki súlyos szívrohamot szenvedett el, de sikerült megmenteni az életét. A páciens feleségével folytatott beszélgetés során Loreto észrevette, hogy a férfi hasonló tünetekkel, például refluxszal küzdött. Ekkor eszmélt rá, hogy ő maga is szívrohamot él át.
A vérvétel és az elektrokardiogram megerősítette a szívrohamot. Loreto jelenleg egészségügyi szabadságon van, és egy rehabilitációs programban vesz részt, amely során szívstentet helyeztek az artériáiba a megfelelő véráramlás biztosítása érdekében.
Kiderült, hogy Loreto apja is szívrohamot kapott hasonló életkorban, ami arra utal, hogy a genetikának is szerepe lehet a betegség kialakulásában, az ülő életmód, helytelen táplálkozás, dohányzás és ivás mellett. Loreto később elismerte, hogy bár három évtizede dolgozik a sürgősségi osztályon, saját egészségéhez nem viszonyult elég komolyan, „golyóállónak” érezve magát a diagnózis előtt.
Főkép forrása: 24.hu












