Újra előkerült ifjabb Pieter Brueghel (1564-1636) flamand festőművész egyik jelentős alkotása, amelyet 50 évvel ezelőtt loptak el egy lengyel múzeumból. A festményt nemrég fedezték fel a hollandiai Gouda városában.
A XVII. századi, mindössze 17 centiméter átmérőjű kerek festményen egy parasztlány látható, aki egyik kezében egy vízzel teli vödröt tart, a másikban pedig egy fogóval parazsat visz. A festmény értékét egyelőre nem határozták meg.
A műalkotást 1974-ben lopták el a gdanski nemzeti múzeumból. Az eltulajdonítást véletlenül vette észre egy takarító, aki leverte a falról a képet, amelynek kerete eltört, és így derült ki, hogy az eredeti festményt egy egyszerű másolattal helyettesítették.
Arthur Brand, holland művészeti nyomozó a De Telegraaf című helyi lapnak nyilatkozva elmondta, hogy tippet kapott arról, hogy egy hasonló festményt állítottak ki a goudai múzeumban. Brand szerint Brueghel hat különböző verziót készített az alkotásból, de a gdanski nemzeti múzeumtól kapott archív felvételek alapján sikerült azonosítani az ellopott képet.
A goudai múzeum saját közlése szerint a festményt kölcsön kapták egy kiállításhoz, de a kölcsönzött művek esetében nem vizsgálják meg, hogy szerepelnek-e nemzetközi lopott műtárgy listákon.
A festmény pontos útja Hollandiába egyelőre kérdéses. A jelenlegi tulajdonosok állítása szerint örökölték a képet. Az ügyben a holland rendőrség nyomoz, a festményt pedig lefoglalták. Lengyelország jogsegélyt kért a holland hatóságoktól a festmény visszaszolgáltatása érdekében a gdanski múzeumba. (MTI)
Főkép forrása: 24.hu












