Pataki Ádám és Liptai Claudia: Egy szerelmi történet

Pataki Ádám 2017 áprilisában jegyezte el Liptai Claudiát – közel fél évvel azután, hogy megszületett közös fiuk, Marci. A pár azóta össze is házasodott, és 2018-ban mondták ki egymásnak az igent.
A mestercukrász nemrég a Sláger Reggel című műsorban osztotta meg a hallgatókkal, hogyan zajlott a hét évvel ezelőtti lánykérés, amire elmondása szerint a műsorvezető egyáltalán nem számított thaiföldi nyaralásukon.
Egy kis cselhez folyamodtam, mert azt mondtam Claudiának, hogy utazzunk ki, meg kell kint valakit látogatnunk. Nem sejtett semmit, de annyira nem, hogy a nagy kérdés előtt – amiről fogalma sem volt, hogy felteszem – amikor elindultunk még mondta is, hogy most nem sminkel, mert felesleges. Ő lepődött meg a legjobban, amikor kezemben a gyűrűvel, Marcival a kezemben megkértem a kezét.
Mesélte a rádióműsorban Pataki Ádám, hozzátéve: úgy érzi, Liptaival sikerült rálelniük a jó házasság titkára.
A kommunikáció mindennél fontosabb, de mi mindig azt valljuk Claudiával, hogy azért is tudunk jól együttműködni, mert egyenrangú partnerek vagyunk a házasságban. Egyikőnk sem akarja a másikat legyőzni, inkább támogatjuk, segítjük egymást. Ez és a kölcsönös bizalom, valamint a kommunikáció az alapja mindennek.
Pataki Ádám és Liptai Claudia története egy modern szerelmi mese, ahol a kölcsönös tisztelet, támogatás és kommunikáció révén építettek fel egy erős és harmonikus házasságot.
Főkép forrása: 24.hu











