Rekordveszteséget szenvedett el a Magyar Nemzeti Bank
A harmadik egymást követő évben volt veszteséges a Magyar Nemzeti Bank (MNB), tavaly 1763 milliárd forintos mínusszal zárta a 2023-as évet. Ez a veszteség több mint négyszerese az egy évvel korábbinak, amely már akkor is rekordnak számított – írja elemzésében a Portfolio.hu.
A rekordszintű veszteség oka az infláció leküzdésére alkalmazott magas kamatlábakban keresendő. Az MNB 2023-ban nettó 1643 milliárd forintnyi kamatot fizetett ki a nála elhelyezett betétek után, melynek döntő része a kereskedelmi bankok felé irányult.
A pénteken közzétett éves jelentés alapján az MNB saját tőkéje -1855 milliárd forinttal most először került negatív tartományba. Ám ez az idei költségvetést még nem fogja terhelni. A jegybanktörvény őszi módosítása értelmében a jegybank saját tőkéjének feltornázása a jegyzett tőkének megfelelő 10 milliárd forintos szintre csak „hosszabb idő” után lesz szükséges.

Főkép forrása: 24.hu











