Politikai gyilkosság Minneapolisban: Képviselőket célzott egy álcázott elkövető
Egy magát rendőrnek kiadó férfi meggyilkolt egy demokrata képviselőt és férjét a Minnesota állambeli Minneapolisban. A történtekről a The New York Times számolt be, mely szerint az áldozatokra saját otthonukban támadt rá az elkövető, miután egy másik képviselőt is megtámadott.
A helyi rendőrség tájékoztatása szerint hajnali kettőkor érkezett a bejelentés a John Hoffmann szenátor otthonában történt lövöldözésről. A kiérkező rendőrök a képviselőt és feleségét súlyosan sérülten találták.
A rendőrök ezután Melissa Hortman képviselő közeli lakását is ellenőrizni kívánták, ahol szembetalálták magukat az elkövetővel, aki nyomatékosítva előző cselekményét, a rendőrökre is tüzet nyitott, majd menekülni kezdett. Minnesota kormányzója, Tim Walz a támadást „politikai gyilkosságnak” minősítette. Hoffmann állapota kritikus, műtéten esett át, orvosai „óvatosan optimisták” az állapotának javulásával kapcsolatban.
A rendőrök elmondták, hogy az elkövető rendőrnek adta ki magát, egyenruhát és jelvényt viselt, ezáltal tévesztve meg áldozatait. A rendőrség nagy erőkkel keresi a támadót, a nyomozásba az FBI is bekapcsolódott. A környék lakóit arra kérik, hogy lehetőség szerint maradjanak otthon, és ha rendőr érkezik hozzájuk, azonnal értesítsenek egy segélyhívót, hogy megbizonyosodhassanak arról, valóban rendőr-e az illető.
Főkép forrása: telex.hu












