Kilencvenéves korában, repülőgép-balesetben meghalt William Anders, volt asztronauta.
Anders az Apollo-8 expedíció legénységének tagja volt, amely 1968-ban elsőként kerülte meg a Holdat. A misszió tagja volt Anders mellett James Lovell és Frank Borman – utóbbi tavaly novemberben hunyt el.
Anders űrhajójukról készítette el az egyik leghíresebb fényképet a Földről, amiről később azt mondta, fentről olyan kicsinek és törékenynek látszott a bolygó, nem is érti, miért háborúskodnak annyit egymással a lakói.

A Washington Post híre szerint Anders egy kétszemélyes kisrepülőgépet vezetett, amikor egyelőre tisztázatlan okokból a földbe csapódott. A pilótán kívül nem volt más ember a fedélzeten. Anders halálhírét a családja is megerősítette.
Főkép forrása: 24.hu










