
Rogán Antal családjával együtt a helyszínen nézte meg a labdarúgó Bajnokok Ligája szombati döntőjét. A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjét a 444.hu egy londoni luxusszálloda előtt fényképezte le, ahol körülbelül 3,5 millió forintba kerül az elnöki lakosztály. A lap szerint Rogánék ezt vették igénybe.
A miniszter azt állította, hogy az aznapi Békemeneten még jelen volt, azonban nem válaszolt arra a kérdésre, hogy magángéppel utaztak-e Londonba. Mivel a miniszterelnök beszéde délután 4 órakor ért véget, a mérkőzés pedig este 9 órakor kezdődött, kevéssé valószínű, hogy Rogánék – ha valóban ott volt a Békemeneten – menetrend szerinti géppel utaztak.
A 444 eredetileg arra volt kíváncsi, hogy Rogán valóban kihúzatta-e a nevét a Schadl-Völner-ügy vádiratából, amint arra Varga Judit volt igazságügyi miniszter utalt egy Magyar Péter által rögzített beszélgetésben. Rogán erre végül annyit mondott: „Hülyeségeket ne kérdezzen.”
A lap stábja másnap reggel a Hyde Parkban egy picit hosszabban is beszélhetett a feleségével sétálgató Rogánnal, aki zokon vette, hogy nem tartják tiszteletben a magánszféráját, ugyanakkor azt ígérte, a vasárnapi kettős választás után ad egy interjút a 444-nek.
„A bevallott jövedelem, amivel rendelkezem, az azért nem kevés” – fogalmazott Rogán a londoni kiruccanás költségeivel kapcsolatban. Azt is hozzátette, hogy még februárban megígérte a fiainak, hogy elviszi őket a BL-döntőre, a jegyeket is megvették, és bár akkor még nem lehetett tudni, hogy aznap Békemenet lesz, a miniszterelnök megengedte, hogy kivegyen egy szabadnapot a kampány hajrájában.
Rogán tavaly a miniszteri fizetésén túl havi 17 milliót forintot keresett egy elektronikus aláírási eljárás szabadalmának köszönhetően.
Főkép forrása: 24.hu











