Vigyél a holdra – Egy romantikus vígjáték nosztalgikus bája
Amióta James Bond nyomozás közben betévedt egy elsötétített, sziklás díszletbe, ahol filmesek éppen a holdra szállást forgatták, a modern amerikai történelem e nagy eseménye kimeríthetetlen témát biztosít Hollywoodnak. A Gyémántok az örökkévalóságnak mindössze két évvel az Apollo-11 sikeres holdutazása után került a mozikba, de máris támaszkodhatott arra a népszerű összeesküvés-elméletre, hogy a holdra szállást csak megrendezték, mert az Egyesült Államok az űrprogram sikertelensége esetén sem engedhette meg magának, hogy a szovjetek előbb érjenek a holdra.
Egy újabb űrutazás témájú film
Eltelt több mint fél évszázad. Az űrutazás körül hosszú ideje csend van, vagy legjobb esetben is elégedetlen mormogás: jó lenne, ha találnánk egy barátságos, lakható égitestet, ahol nincs negyven fok minden nyáron. Ez egyelőre a science fiction kategóriája, de Greg Berlanti rendező inkább múltidéző, békebeli romantikus vígjátékot kínál, amelyben a Föld–Hold távolság leküzdése a szerelem beteljesülésével jár együtt.
Megrendezett holdutazás és kibontakozó románc
Az 1969 forró nyarán, az Apollo-11 kilövését megelőző hetekben játszódó Vigyél a holdra frivol történetvezetését az adja, hogy a kibontakozó románc hátterében a megrendezett holdutazás jól ismert mendemondáját is feldolgozza. A hősnőt ugyanis éppen azért rendeli a NASA floridai bázisára egy puhakalapba és inkognitóba burkolózó kormányügynök, hogy reklámszakemberként segítsen a marketinghez kevésbé konyító mérnököknek és asztronautáknak világszenzációvá kerekíteni a holdutazást – akkor is, ha az esetleg mégsem jönne össze, és a műteremben leforgatott változatot kell továbbítani a tévécsatornáknak. Nixon embere mintha már a következő évszázad politikai tudásával lenne felvértezve: mindegy, mi a valóság, amíg a róla szóló mesét ügyesen elmondják.
Scarlett Johansson és Channing Tatum
Az Apollo-11 sikeres elindításáért felelős parancsnok, Cole és a NASA újdonsült marketingese, Kelly évődése a régi hollywoodi dilemmát eleveníti fel művészet és üzlet összebékítéséről. Cole-t természetesen csak az elérendő cél vezérli, az ismeretlen, felfedezésre váró égitest, amelynek meghódításába olyan sokan belebuktak már. Kellynek pedig az a feladata, hogy pénzt szerezzen erre a nemes küldetésre, mert az amerikaiak a hatvanas évek végére kissé belefásultak az űrkutatásba, inkább a vietnámi háború, a polgárjogi tüntetéseken dühöngő ifjúság meg az elnök, Trükkös Dick gyanús üzelmei érdeklik őket.
A film erősségei és gyengéi
Scarlett Johansson alakítása friss és izgalmas, aki örömmel hagyta maga mögött a Marvel-folytatásokat, és most hasonló régi filmsztárokra jellemző csáberővel uralja a teljes filmet. Kelly a helyes reklámstratégia kigondolását, üdítő józansággal, a szélhámoskodással tartja egyenértékűnek. Az amerikai reklámszakma jól jövedelmező hazugságainak természetét a Mad Men tárta fel kimerítő alapossággal, és Johansson karaktere is illene annak a sorozatnak a szereplői közé.
Channing Tatum szerepe sajnos halványabb, mivel Cole-nak annyira fontos a nagy küldetés, hogy nem marad ideje viccelni, így ironikus humorát is csak néhány jelenetben tudja kijátszani. Ezzel együtt Tatum sem különbözik annyira az űrverseny idején készült romantikus vígjátékok férfisztárjaitól, csak éppen a rejtélyesség hiányzik belőle. Ha Johansson sikerrel lép Doris Day örökébe, akkor Tatum karizmája egyértelműen halványabb, mint Rock Hudsoné.
Mellékszereplők és humoros részek
A mellékszereplők is igyekeznek élettel megtöltött lenni, saját történetecskékkel és kisebb célokkal. Woody Harrelson például álnéven szervezkedő kormányügynökként a film egyik színes figurájává válik, így neki köszönhetjük a kamulandolás parádés nagyjelenetét.
Van néhány remek ütemérzékkel előadott, szellemes részlet Berlanti filmjében, amelyek önmagukban is megérik a mozijegy árát. Nemcsak a hatvanas évekbeli ruhák és frizurák miatt érezhetjük úgy, hogy a Vigyél a holdra klasszikus hollywoodi értékeket képvisel, hanem a helyzetek egyszerűsége és könnyedsége miatt is. Amit látunk, felületes és alapvetően konzervatív – attól még, hogy Kellyék leforgatják a holdutazást, fel sem merül, hogy Neil Armstrongéknak ne sikerült volna az a valóságban is –, de határozottan megvan a maga sármja, humora és lendülete. Úgy érezzük, mostanában ennyi sem kevés.
Vigyél a holdra (Fly Me to the Moon), 2024, 132 perc. 24.hu: 7/10.
Főkép forrása: 24.hu
