San Marino: A Világ Legrégibb Szuverén Állama
San Marino, amely Olaszország által körülvett enklávé, a világ legrégibb szuverén államának tekinthető. Ez a „törpeállam” nemcsak hogy a világ legrégibb alkotmányos köztársasága, hanem a világ ötödik legkisebb országa is.
Önkormányzó Közösség
San Marino történelme az Adriai-tenger partján található egykori Arimium (a mai Rimini) római kolónia határaitól mindössze tíz kilométerrel beljebb, a hegyek között kezdődik. Az ország története egészen a IV. századig vezethető vissza. Nevét és eredetét Szent Marinusra vezeti vissza: a kőfaragó Marinus a Római Birodalomhoz tartozó Rab szigetén született 275 körül. Marinus részt vett Arimium kikötőjének építésénél, ám Diocletianus császár keresztényüldözése elől menekülve, 301-ben a Titán-hegyre vonult. Itt megalapította a kolostorát és az első települést, amely befogadta az érkező keresztényeket.

Az első évszázadok története homályos. San Marino első említése a IX. században történik a feljegyzésekben. Valószínűleg 1000 körül vagy a XI. század elején, de egészen biztosan a XIII. századtól már népgyűlés irányította. Ezáltal az Appennini-félsziget számos önkormányzó közössége között foglalt helyet. A legtöbb itáliai városállammal ellentétben azonban San Marino a legviharosabb időszakokban is megőrizte függetlenségét.
Megvédték Magukat
Ez a függetlenség azonban nem jött áldozatok nélkül. 1503-ban VI. Sándor pápa fia, Cesare Borgia foglalta el San Marinót, de II. Gyula pápa közbeavatkozása nyomán fél év után távoznia kellett. 1739-ben XII. Kelemen pápa hadai hódoltatták a miniállamot, de a fellázadt lakosság végül győzelmet aratott.
A XVIII. század végén, amikor Velence és Lucca köztársaságai a francia csapatok előtt meghajoltak, San Marino megőrizte államiságát. Napóleon is tiszteletben tartotta a köztársaság önállóságát, sőt, felajánlotta területének bővítését, amit az állam vezetői udvariasan visszautasítottak.
Garibaldi Hálája
A XIX. századi olasz egyesítés idején Giuseppe Garibaldi is menedéket talált San Marinóban, ami hozzájárult ahhoz, hogy 1862-ben az új Olasz Királyság elismerte San Marino függetlenségét, és barátsági szerződést kötöttek. Abraham Lincoln amerikai elnököt tiszteletbeli állampolgárukként fogadták.
Jelenleg San Marino nem tagja az Európai Uniónak, de hivatalos pénznemként az eurót használja. A törvényhozó hatalmat alkotó Általános Nagytanács saját tagjaiból jelöli ki a kormány és az állam élén álló, egyenlő hatalommal bíró, 6-6 hónapra választott régenskapitányokat.
Főkép forrása: 24.hu











