Spanyolországban új intézkedéseket fogadtak el a lakhatási válság kezelésére
Spanyolország koalíciós kormánya új lépéseket tesz a lakhatási válság kezelésére az országban, miután nagyszabású tüntetések törtek ki egy 87 éves madridi nő kilakoltatása miatt – írja a BBC. A tervek szerint 2030-ig tiltanák meg a kilakoltatásokat bizonyos esetekben, meghosszabbítanák a bérleti szerződéseket 2028-ig, szigorúbbá tennék a rövid távú kiadásokat és szobabérléseket, valamint betiltanák a befektetési cégeknek a lakhatási céllal történő ingatlanvásárlást.
Az 87 éves Maricarmen Abascalnak, aki 70 évig lakott madridi otthonában, el kellett hagynia az ingatlant, mert nem tudta fizetni az új, jelentősen emelt bérleti díjat. A lakást 2018-ban egy befektetési cég vásárolta meg, és drasztikusan megemelte a bérleti díjat, amit Maricarmen már nem tudott előteremteni.
A kormánynak 30 napja van a parlamentbeli megállapodásra a rendeletek kihirdetése után. Ugyanakkor a jobboldali pártok aggódnak amiatt, hogy az új szabályok túlságosan a bérlők mellett állnak, és hátrányosan érintik a kisebb ingatlantulajdonosokat.
Spanyolország súlyos lakhatási válsággal küzd, komoly lakáshiány van az országban, miközben az árak egyre növekednek. A kormány szerint az új intézkedések millióknak hozhatnak segítséget, azonban a lakhatási aktivisták további változásokat sürgetnek.
Főkép forrása: telex.hu












