Családi erőszak a szécsényi üzletben: vádat emeltek hét személy ellen

Nagyobb család betódult az egyik szécsényi üzletbe, majd többen is bántalmazták a bolt tulajdonosát, aki megpróbálta megvédeni portékáit. A Balassagyarmati Járási Ügyészség hét személy ellen emelt vádat az ügyben.
A Nógrád Vármegyei Főügyészség közleménye szerint két nő, egyikük 14 éves fia, valamint további tizennégy családtagjuk – köztük kisgyermekek – tavaly augusztus negyedikén mentek be az egyik szécsényi üzletbe. A 14 éves fiú megpróbált napszemüvegeket elrejteni a ruházatában.
Amikor a tulajdonos megpróbálta elvenni tőle az árucikkeket, dulakodás alakult ki közte és a családtagok között. A boltos végül kiterelte a dühös támadókat az üzletből, de azok kintről elkezdték feszegetni a bejárati ajtót, megdobálták a kirakatot, és fenyegetések közepette leköpdösték a kereskedőt.
A támadók közül egy testvérpár és két fiatalkorú társuk visszatért a boltba, ahol a bolt hátsó részébe lökdösték a tulajdonost, ütlegelték és próbálták a földre szorítani. A férfi bántalmazását egy járókelő akadályozta meg. Az elkövetők nem csak itt, hanem Nagylócon és Varsányban is követtek el vagyon elleni bűncselekményeket: feltörtek egy autót, valamint betörtek egy vegyeskereskedésbe és egy lakásba is, ezzel közel 440 ezer forintos kárt okozva. A két fiatalkorú Nagylócon egy párt is megtámadott.
Az ügyészség rablás, csoportosan elkövetett garázdaság, lopás, könnyű testi sértés, valamint – mivel a boltban történt eseményeknek 4 éves gyermekek is tanúi voltak – a három édesanya ellen kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat. A három nőre és két másik terheltre letöltendő szabadságvesztést, a két fiatalkorúra pedig javítóintézeti nevelést kértek.
Főkép forrása: 24.hu











