Karaganov szerint Oroszországnak egyértelműen jeleznie kell, hogy készen áll atomfegyvereket használni

Szergej Karaganov befolyásos külpolitikai és védelmi szakember szerint Oroszországnak határozottan jeleznie kell, hogy kész atomfegyvereket bevetni azok ellen az országok ellen, amelyek támogatólag vesznek részt a NATO agressziójában Ukrajnában. A Kommerszant című napilapnak adott interjújában, melyet a Reuters is szemlézett, Karaganov kifejtette, hogy Moszkva korlátozott atomcsapást mérhetne egy NATO-tagországra anélkül, hogy azonnali totális atomháborút idézne elő.
Karaganov, aki korábban Vlagyimir Putyin és Borisz Jelcin elnökök tanácsadójaként is tevékenykedett, azt is hozzátette, hogy az Egyesült Államok hazudik, amikor azt állítja, hogy nukleáris védelmet biztosít szövetségesei számára.
"Itt az ideje kijelenteni, hogy jogunk van atomcsapással válaszolni a területünket érő bármilyen tömeges csapásra. Ez vonatkozik a területünk bármiféle elfoglalására is" – közölte az orosz elnök főideológusaként is ismert szakember az interjúban, melyre az ukrán Kurszki offenzíva árnyékában került sor.
Karaganov szerint Oroszország katasztrófával néz szembe, ha nem sikerül visszaállítania az elrettentő képességét. Azzal kapcsolatban, hogy a nukleáris fegyverek bármilyen korlátozott alkalmazása szükségszerűen általános nukleáris armageddonhoz vezetne, úgy véli, ez nem állja meg a helyét.
"Nem a veszély útjára hívok, hanem a világ és Oroszország megmentésére. Vagy megnyerjük ezt a háborút, vagy szétesünk" – fogalmazott.
Bár Karaganov nyilatkozata nem képviseli a hivatalos orosz politikát, véleménye nagy befolyással bír, és a Kreml számos alkalommal lehetőséget biztosított neki arra, hogy kifejtse elképzeléseit. Több mint egy éven át követelte például az orosz nukleáris doktrína felülvizsgálatát, míg végül Moszkva közölte, hogy hajlandó erre.
Oroszország jelenlegi nukleáris doktrínája szerint az ország kész atomfegyvereket bevetni egy másik ország nukleáris támadása esetén, illetve olyan hagyományos támadásra válaszul, amely az állam létét fenyegeti. Karaganov szerint azonban ez felelőtlen és öngyilkos doktrína, amennyiben nem riasztja el eléggé Oroszország ellenségeit, és elhitette velük, hogy nem igazán vannak olyan körülmények, amelyek között Moszkva valóban atomfegyvert vetne be.
Főkép forrása: 24.hu











