A reményekkel ellentétben csupán hajszállal győztek az igenek a Moldovában tartott EU-csatlakozási népszavazáson. Az egykori Szovjetunió egyik kis utódállamában, amely Ukrajna és Románia között helyezkedik el, október 20-án arról kellett dönteniük a polgároknak, hogy támogatják-e azt az alkotmánymódosítást, amely az ország Európai Unióhoz való csatlakozását rögzítené az alaptörvényben. A választási bizottság tájékoztatása szerint az igenek végül 50,35 százalékkal nyertek, míg a nem szavazatok aránya 49,65 százalékot tett ki.
Az EU-párti szavazók alig több mint tízezer szavazattal szereztek többséget, mivel körülbelül 750 ezer igen szavazattal álltak szemben 739 ezer nem szavazattal, a csatlakozást támogatók javára végül az utolsó pillanatokban billent a mérleg. Ez különösen meglepő, hiszen a Guardian moldovai elemzője szerint a szavazás előtti közvélemény-kutatások az „igen” oldalon 54–65 százalékos támogatottságot mutattak. Ráadásul a felmérések során kihagyták azokat a külföldön élő moldovai polgárokat, akik túlnyomó részben EU-pártiak, és szavazataik valóban az igenek irányába döntötték el a végeredményt.
A népszavazás mellett elnökválasztásra is sor került a Moldovai Köztársaságban, ahol szintén meglepő eredmény született. A hivatalban lévő elnök, Maia Sandu, aki az EU-integráció elkötelezett támogatója és a Cselekvés és Szolidaritás Pártja (PAS) színeiben indult, nem szerzett abszolút többséget és csupán a szavazatok 42,5 százalékát kapta meg az első fordulóban.
Ezért második fordulóra lesz szükség, ahol Sandu ellenfele az első fordulóban váratlanul jó eredményt elérő Alexandr Stoianoglo lesz. A volt főügyészt az oroszbarát szocialisták támogatják, ő a szavazatok majdnem 26 százalékát nyerte el. Bár Stoianoglo oroszbarát nézeteiről ismert, román útlevéllel is rendelkezik, és lányát az Európai Központi Bank alkalmazza.
A népszavazáson megközelítőleg 1,5 millió szavazatot számoltak össze, és érdekesség, hogy 15 ezren adták le voksukat a szakadár Transznisztriából is, amely orosz befolyás alatt áll. Ezeket Varnita faluban, a szakadár területek határában gyűjtötték össze a moldovai hatóságok. A transznisztriai szavazatok 69 százaléka az EU-csatlakozás ellen szólt.
Chisinauban, a fővárosban (orosz nevén: Kisinyov) magasabb, 56–44 százalékos arányt értek el az Európai Unió támogatói, de ezt sem lehetett elsöprő sikernek nevezni, mivel a városban sok oroszajkú lakos él. Erős támogatást a csatlakozás melletti tábor Chisinau agglomerációjában kapott, míg az északon található Ocnita körzetében, amely Moldova „törzsterületének” számít, nagy arányban ellenezték az EU-s integrációt, amit tükröz Moldova megosztottsága.
Ez a megosztottság viszont nem írható le pusztán a város-vidék ellentétével. Jelentős különbségek mutatkoznak a román (moldáv) nyelvű többség és a lakosság jelentős részét kitevő orosz ajkú, de nem feltétlenül orosz származású kisebbség között is. Az orosz származásúak aránya csupán 11–16 százalék, ám az orosz propaganda hatása ennél sokkal szélesebb körben érezhető Moldovában.
Főkép forrása: 24.hu












