Szakszervezeti Tiltakozás Katowicében: Eltorlaszolt Sínek a PKP Cargo Leépítései Ellen

Katowice, Lengyelország – A Szolidaritás szakszervezet több mint száz tagja kedden eltorlaszolta a síneket a sziléziai Katowice városában, így tiltakozva a PKP Cargo és a PKP CargoTabor lengyel állami vasúti teherszállítási és logisztikai cégekben tervezett leépítés ellen – közölte a TV Republika lengyel konzervatív hírtelevízió.
A tüntetés következtében leállt a forgalom a Lengyelország déli határától Varsó irányában haladó nemzetközi vasútvonal Katowice és a hozzá közeli Sosnowiec város közötti szakaszon. Egyes szerelvényeket leállítottak, vagy visszafordították, míg más vonatokat kerülőutakra irányítottak át.
Dominik Kolorz, a Szolidaritás sziléziai részlegének elnöke újságíróknak elmondta, hogy a szakszervezet „drámai segítségkéréseket” kapott a PKP Cargo és a PKP CargoTabor alkalmazottjaitól, akik elbocsátás előtt állnak. A tüntetők azt akarják elérni, hogy a vállalatok állítsák le a leépítést, és kezdjenek tárgyalásokat a szakszervezettel.
A PKP Cargo vezetése augusztusban bejelentette, hogy a tervezett csoportos létszámcsökkentés a személyzeti állomány csaknem 30 százalékát, vagyis több mint 4000 főt érint. Az elbocsátottak közül 1350-en elvileg más vasúti és fuvarozói cégeknél kaphatnak állást.
Kolorz szerint ez a megoldás elégtelen, és nem tartalmaz igazi foglalkoztatási garanciákat.
A PKP CargoTabor szintén a dolgozói mintegy 30 százalékának elbocsátását, több mint 750 ember elküldését helyezte kilátásba.
A PKP Cargo vezetése azzal indokolta a tervezett leépítést, hogy „jelentősen csökkent a fuvarozások száma, ezáltal a bevételek is”.
Az utóbbi időben több más vasúti fuvarozó cég lépett be a lengyelországi piacra, köztük van az Ukrzaliznyicja ukrán állami vasutak által működtetett, az európai országok irányába fuvarozást biztosító Ukrainian Railways Cargo Poland nevű cég, amelyet júniusban jegyeztek be Lengyelországban.
A PKP Cargo a legnagyobb lengyelországi vasúti fuvarozónak számít, közúti és tengeri fuvarozással is foglalkozik. A vállalat több európai országban, ezen belül Szlovákiában, Németországban, Ausztriában és Magyarországon is tevékeny.
(MTI)
Főkép forrása: 24.hu







![Hegedűs D. Géza a Nemzet Színésze Címet Nyerte El[embed]https://www.youtube.com/watch?v=O_WqAyRqShE[/embed] Hegedűs D. Géza a Nemzet Színésze Címet Nyerte El[embed]https://www.youtube.com/watch?v=O_WqAyRqShE[/embed]](https://s.24.hu/app/uploads/2024/09/central-0879286229.jpg)



