PEGASUS – Vadai: Novák Katalin és Varga Judit pont olyanok, mint az ember, akit tegnap kiengedtek!
„A két NŐ, avagy hogyan szállt sírba az igazság Magyarországon és lett jussa a megaláztatás a Magyar Honvédségnek tegnap. Orbán ...
„A két NŐ, avagy hogyan szállt sírba az igazság Magyarországon és lett jussa a megaláztatás a Magyar Honvédségnek tegnap. Orbán ...
Vadai Ágnes eddig nem látott iratokba nézett bele a Pegasus-botrány kapcsán: Kiderül egy s más Nyugati Fény Source link
Vadai Ágnes DK-s képviselő belenézhetett abba a kérelembe, ami előkészítette, hogy ne kelljen kiírni közbeszerzést a Pegasus kémszoftver használatához. Erről ...
Folytatódik a Fidesz hónapok óta tartó szabotázsakciója a Pegasus-ügyben Stummer János szerint. A parlament nemzetbiztonsági bizottságának ülése után tartott sajtótájékoztatón ...
Mint az Indexen megírtuk, Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke a hvg.hu-nak azt mondta: le lehet zárni a vizsgálatokat a Pegasus-ügyben, már ...
Vadai Ágnes szerint a Nemzetbiztonsági bizottságot is össze kellene hívni a Pegasus-ügy miatt A Demokratikus Koalíció alelnöke az ATV Begin ...
Felelős szerkesztő: Stern Áron
arons@maikurir.hu
Global Correspondent Network
GCN PUBLISHING LTD
45 Great Portland Street, London,
United Kingdom, W1W 7LD
https://globalcorrespondentnetwork.com/
© 2021 Mai Kurir