
Takács Péter: "Nincs kolbászból a kerítés, de keményen dolgozunk"
Egy nappal Magyar Péter után, csütörtökön Takács Péter volt az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége. A Telex szemléjéből kiderült, hogy az egészségügyért felelős államtitkár számos kérdésben megszólalt, többek között az egészségügyi dolgozók megbecsülésének fontosságát hangsúlyozta. Mint mondta:
Nincs kolbászból a kerítés, de folyamatosan és nagyon keményen dolgozunk, hogy a magyar egészségügyi dolgozók megbecsülve érezzék magukat, a betegek pedig úgy érezzék, hogy megfelelő ellátást kapnak.
Takács Péter a kórházak klímahelyzetével kapcsolatban is kifejtette véleményét. A nagy hőség miatt több intézményben leálltak a klímaberendezések, ami komoly problémákat okoz. Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke ezen a héten kórházkörútra indult, hogy megvizsgálja a budapesti és vidéki kórházak állapotát. Szerdán a budapesti Péterfy Sándor utcai Kórházban járt, ahol 38,4 fokot mért, és beszámolt a szappan és fertőtlenítőszer nélküli mosdókról, valamint a megfélemlített, végletekig kizsigerelt egészségügyi dolgozókról.
Takács Péter Magyar akciójával kapcsolatban így nyilatkozott:
Magyar Péter föltalálta a clickbait politizálást, hangzatos cím, de semmi tartalom. Én mindig is annak a híve vagyok, hogy akkor üljünk le, nézzünk a számok mögé, és hogyha probléma van, akkor a megfelelő forrást a kormány oda allokálni fogja.
Arra a kérdésre, hogy hogyan lehetséges az, hogy a Szent János Kórházban több mint egy hónapja nem működik a klíma, azt válaszolta, hogy ez a probléma csak az ortopédiát érinti. „Itt az ellátást átszerveztük, az én utasításomra a Kútvölgyibe tették át az ortopédiai betegek ellátását” – tette hozzá.
Az államtitkár elmondta azt is, hogy a kormány felmérte a klímaberendezéseket a kórházakban az elmúlt három évben. „A legsérülékenyebb intézményeknél komplett klímacsere vagy teljes felújítás történt. Erre már most több mint tízmilliárd forintot költöttünk. De az elektromos hálózat sok helyen nem arra van kitalálva, hogy tartósan 40 fok van napközben” – mondta. Kiemelte, hogy sokszor az energetikai hálózat az, ami nem teszi lehetővé a betegszobák klimatizálását. Hozzátette, hogy ez nemcsak Magyarországon probléma, hanem Németországban is.
Ha rajtam múlna, és tehetném, tényleg minden betegszobát klimatizálnék, de ez egyszerűen nem csak Magyarországon, szerte Európában nem realitás. Németországban az intenzív osztályoknak csak 60 százaléka klimatizált, pedig nem olyan anyagi erőforrásokkal rendelkeznek, mint mi – mondta Takács.
Az elektromos hálózat elavultságával kapcsolatos problémákról bővebben is olvashat ebben a cikkben.
Főkép forrása: 24.hu











