December 8-án hajnalban egy tartalékos katona gázfegyverrel lövöldözött Szeged egyik szórakozóhelye előtt. Az eset után a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség azonnal garázdaság vétsége miatt bíróság elé állította az elkövetőt.
Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője megerősítette, hogy a férfi beismerte bűnösségét. A vádirat szerint az ötvenes éveiben járó elkövető alkoholt rendelt a pultnál, majd az elfogyasztása után az oldaltáskájából elővette a gáz-riasztófegyverét. Ezt követően töltőfogást végzett, és a fegyvert a padló felé tartva leadott egy lövést, majd elhagyta a helyszínt. Szerencsére a lövés során senki sem sérült meg, és anyagi kár sem keletkezett.
A férfit őrizetbe vették és letartóztatták. A gyanúsítotti kihallgatása során beismerte a bűncselekmény elkövetését. Korábban már szabálysértési eljárásban felelősségre vonták hasonló cselekmény miatt.
A Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsa 14 nap elzárásra és speciális katonai büntetésként lefokozásra ítélte a férfit, aminek következtében megszűnik a szolgálati jogviszonya. Az ügyészség azonban súlyosabb büntetésért fellebbezett.
Főkép forrása: 24.hu











