UNHCR: Az ukrajnai menekültek támogatása Magyarországon
A tél beköszöntével az UNHCR, az ENSZ menekültügyi szervezete fokozta a Magyarországon élő legkiszolgáltatottabb családok támogatását. A szervezet több mint 600 ezer alapvető szükségleti cikket adományoz, amelyek között törülközők, hálózsákok, paplanok, párnák, termoszok, családi tisztálkodási csomagok, valamint női és gyermek higiéniai csomagok találhatóak.
Nicole Epting, az UNHCR regionális vezetője elmondta: „Ez a kezdeményezés arra az együttműködésre épül, amelyet az ukrajnai menekültválságra válaszul 2022-ben indítottunk el. Az UNHCR és a magyarországi partner szervezetek folyamatosan együttműködnek, hogy menekültvédelmi szolgáltatásokat nyújtsanak a legkiszolgáltatottabbaknak.”
A segélycsomagokból öt nagy magyar segélyszervezet részesült: a Magyar Református Szeretetszolgálat, az Ökumenikus Segélyszervezet, a Baptista Szeretetszolgálat, a Magyar Vöröskereszt és a Katolikus Karitász. A reformátusok a csomagokat rászoruló közösségekhez juttatják el Kárpátalján és Magyarországon, míg az Ökumenikus Segélyszervezet a szegénységben élő magyar közösségeknek, például idős embereknek és nagycsaládoknak segít.
A Vöröskereszt is hosszú távú támogatást nyújt azokon a területeken, ahol a legnagyobb szükség van rá. Emellett számos helyi civil szervezet is részesült adományban, többek között a Dnipro Országos Ukrán Kulturális Egyesület és a Laurus Alapítvány.
Jelenleg Magyarországon körülbelül 65 ezer ukrajnai menekült él, közel 63 százalékuknak sikerült munkát találnia. Az oktatás terén is jelentős előrelépés történt, hiszen a 12 és 17 év közötti menekült gyerekek több mint 70 százaléka már képes hatékonyan kommunikálni magyarul.
Bár a helyzet javul, a kihívások továbbra is léteznek. Minden harmadik menekült nehezen tudja megengedni magának még az alapvető szükségleteket is. Az UNHCR célja, hogy támogassa őket az életük újjáépítésében, különösen a téli hónapokban, amikor a rászorulók számára a legnehezebb.
Főkép forrása: 444.hu












