Tüntetések Kenyában: Legalább 16 halott és több mint 400 sérült
Legalább 16 áldozata és több mint 400 sérültje van a Kenyában zajló, országszerte elterjedt tüntetéseknek – állítja az Amnesty Kenya emberi jogi szervezet. A demonstrációk a tavalyi kormányellenes megmozdulásokra emlékezve kezdődtek, de gyorsan erőszakba torkollottak.
A kenyai fővárosban, Nairobiban több ezer ember gyűlt össze William Ruto kormánya és a tervezett új adók ellen. A tüntetők békés szándékot jelképezve gallyakat lengettek, azonban a rendezvény összecsapásokhoz vezetett a rendőrökkel. A demonstrálók köveket kezdtek hajigálni, ami után a rendőrség könnygázt és vízágyúkat vetett be a belvárosban. Az AFP francia hírügynökség beszámolója szerint legalább egy rendőr és számos tüntető megsérült, többüket szirénázó mentők vitték el.
William Ruto elnök felszólította a demonstrálókat, hogy ne veszélyeztessék az ország stabilitását, de nem tudott rájuk hatni; a tüntetők az elnöki rezidenciához próbáltak eljutni, míg Ruto vidéken tartózkodott.
A rendőrség barikádokat épített, és szögesdrótkerítést vont főbb közlekedési útvonalakon, a parlamentet is bevédték. A fokozott készültség nem véletlen, hiszen tavaly a parlamentet is megrohamozták, ahol a tüntetők több részt felgyújtottak.
A hatóságok még nem tettek közzé hivatalos áldozatszámokat, azonban a Kenya Medical Association, a Law Society of Kenya és a Police Reforms Working Group egy közös nyilatkozatban azt állította, hogy legalább nyolc tüntető vesztette életét. A 400 sérült közül 83-an különleges orvosi ellátást igényeltek, nyolcan pedig lőtt sebeket szenvedtek. A sebesültek között három rendőr is található.
A Kenyatta Nemzeti Kórház illetékesei hétfőn közölték, hogy 107 sérültet láttak el, többségük lőtt – éles és gumilövedékekből származó – sebekkel. A Kenya Power nevű országos áramszolgáltató vállalat egyik biztonsági őrét lelőtték Nairobiban járőrözés közben. Kórházi jelentések szerint két ember a fővárostól körülbelül száz kilométerre, Machakos megyében vesztette életét lőtt sebeik következtében.
A KTN kenyai műsorszolgáltató a Telegram-csatornáján tudatta, hogy a hatóságok leállították a sugárzását, miután élőben közvetítette a demonstrációkról. A KTN értesülése szerint a kenyai médiahatóság megtiltotta, hogy a sajtó élőben tájékoztasson a tüntetésekről.
Főkép forrása: telex.hu












