
A Sztárbox negyedik versenynapja Torghelle Sándor és Shane Tusup meccsével zárult
A Sztárbox negyedik versenynapja látványos véget ért a 42 éves Torghelle Sándor és a 36 éves Shane Tusup összecsapásával. A mérkőzés már az első menetben befejeződött, miután a bíró technikai KO-t hirdetett. Az egykori futballista, Torghelle, több komoly ütést is bevitt az amerikai edzőnek. Az első menet utolsó negyedében azonban drámai fordulat következett be: Torghelle a sarokba szorította Tusupot, és amikor a bíró közbelépett, Tusup véletlenül utóbbi számára is kiosztott egy ütést.
A ringben elhangzottakat ugyan nem lehetett hallani, de valószínű, hogy Tusup elnézést kért a bírótól, hiszen az utóbbi szájáról azt lehetett leolvasni, hogy "it’s okay", vagyis "semmi baj", amikor egymásra néztek.
Az említett pillanatok visszanézhetők ide kattintva.
Főkép forrása: 24.hu











