Donald Trump amerikai elnök a közösségi médiában bejelentette, hogy a digitális eszközökről szóló januári rendelete alapján létrehoznak egy stratégiai tartalékalapot. Ez az alap a legismertebb kriptopénzek, így a Bitcoin és az Ethereum mellett az XRP (Ripple), SOL (Solana) és ADA (Cardano) kriptovalutákat is magába foglalja majd – számolt be a Reuters.
A bejelentés gyorsan éreztette hatását a piacon: a Bitcoin 11, az Ethereum pedig 13 százalékot erősödött vasárnap. Az egész kriptopiac körülbelül 10 százalékos növekedést mutatott, több mint 300 milliárd dollárral nőtt az értéke Trump bejelentése után a CoinGecko kriptovaluta-adat és elemző cég szerint. Az árfolyamok a hét elejére normalizálódtak.
Trump bejelentései már korábban is pozitív hatással voltak a piacra: elnökválasztási győzelme után szintén jelentős kiugrás volt tapasztalható. Ennek hátterében az állt, hogy kampánya során a kriptopiaci szereplők komoly szerepet kaptak, ezért Trump következetesen kriptobarát álláspontot képviselt. Bejelentette a most megvalósuló nemzeti kripto-tartalékalapot, valamint elbocsátotta az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) elnökét, Gary Genslert, aki már régóta bírálat tárgya volt a kriptopiaci szereplők körében.
Főkép forrása: 24.hu












