Donald Trump leváltja Michael Waltz nemzetbiztonsági tanácsadót
Donald Trump elnök várhatóan leváltja Michael Waltz nemzetbiztonsági tanácsadót – értesült a Washington Post és a CBS News névtelen kormányzati forrásokra hivatkozva. Ez lehet az új Trump-kormányzat első komoly vezéráldozata, miután Waltz véletlenül meghívta az Atlantic újságíróját egy Signal-csoportba, ahol Pete Hegseth hadügyminiszterrel a jemeni huszik elleni légicsapásokat tervezte. A beszélgetés során Hegseth pontos időpontokat is közölt a támadásról, anélkül, hogy tudta volna, hogy az üzeneteket egy újságíró is látja.
JD Vance alelnök beszélgetésében a következőket írta: „Ha szerinted meg kell tennünk, csináljuk. Csak utálom, hogy megint Európát kell kisegítenünk.”
Waltz esetében kiderült, hogy a privát Gmail-fiókján keresztül intézett kormányzati ügyeket, amit a Spiegel is magasra értékelt, hiszen a vezető tisztségviselők mobilszámai, email címei és jelszavai is fellelhetők voltak az interneten.
Frissítés: Donald Trump később bejelentette, hogy Waltz mostantól az Egyesült Államok ENSZ-nagyköveteként folytatja munkáját. „Mike Waltz nemzetbiztonsági tanácsadóként keményen dolgozott azon, hogy nemzetünk érdekeit helyezze előtérbe. Tudom, hogy új szerepében is ugyanezt fogja tenni. A köztes időszakban Marco Rubio külügyminiszter látja el a nemzetbiztonsági tanácsadói feladatokat, miközben folytatja a külügyminisztériumban betöltött vezetői szerepét” – nyilatkozta az elnök.
Főkép forrása: 444.hu












