
Fotó: ANNA MONEYMAKER/Getty Images via AFP
A fél Amerikát, de leginkább Donald Trumpot foglalkoztató botrány legfrissebb fejleménye, hogy az Egyesült Államok elnöke húszmilliárd dollárra perli a Wall Street Journalt egy cikk miatt, amely szerint a kiskorúakkal kereskedő Jeffrey Epstein születésnapjára meztelen nőt rajzolt.
Trump azzal próbálta bizonyítani, hogy a cikk rágalmazó, hogy nyilatkozatában azt állította:
„Ez nem én vagyok. Ez hamisítvány. Ez a Wall Street Journal kamusztorija. Soha életemben nem írtam rajzot. Nem szoktam nőket rajzolni. Én nem így beszélek, ezek nem az én szavaim.”
Saját közösségi médiaoldalán, a Truth Social-on kicsit másképp fogalmazott:
„A Wall Street Journal egy HAMIS levelet tett közzé, állítólag Epsteinnek címezve. Ezek nem az én szavaim, nem így beszélek. Amúgy nem is rajzolok képeket.”
Forrás
Nem meglepő, hogy Trump nem mondott igazat, különösen, mivel rengeteg bizonyíték van arra, hogy jótékonysági aukciókra gyakran rajzolt. Ezen alkotásairól soha nem feledkezett meg, és rendre büszkén aláírta őket.

Kalifornia demokrata kormányzója élvezkedik Trump füllentésén egy szignált rajzáról készült kép fölött
A Fehér Ház szóvivője a Wall Street Journal jelentésére reagálva azt állította, hogy Trump nem olyan rajzokat készített, mint amilyenekről a lap beszámol. Az állítólag Epsteinnek írt levél leírása szerint a gépelt üzenetet egy vastag filctollal berajzolt meztelen női figura öleli körül, míg a \”Donald\” aláírás szándékosan a nő szeméremszőrzetét imitálja.
Főkép forrása: 444.hu












