
Az elmúlt hónapokban nem került igazán a hírek kereszttüzébe, de a kormány idén márciusban bejelentette, hogy új támogatási rendszert vezet be, mellyel az emberek albérlethez jutását próbálja megkönnyíteni az elszálló bérleti díjak tengerében.
A Pénzcentrum idézte fel, hogy a támogatás még mindig elérhető, de már csak év végéig lehet rá pályázni, és a következő fél évre lehet igénybe venni. A támogatás összege havonta 186 760 forint, de nem mindenki juthat hozzá.
A támogatást az éppen munkába álló, hangsúlyozottan regisztrált álláskeresők igényelhetik, de csak akkor, ha
- a foglalkoztatási és bérleti jogviszony kezdetének napjáig benyújtják a kérelmet,
- legalább egy hónapja álláskeresőként vannak nyilvántartva,
- legalább hat hónap időtartamra szóló és legalább heti húsz óra munkaidejű foglalkoztatási jogviszonyt létesítenek,
- a lakóhelyétől legalább 60 kilométerre lévő településen található a munkavégzés helye,
- a foglalkoztatási jogviszonyból származó rendszeres, havi, munkaszerződés szerinti munkabére nem haladja meg a 700 ezer forintos összeget.
Amennyiben a bérleti szerződésben szereplő havi bérleti díj kevesebb, mint a havonta nyújtható albérlet támogatás, akkor maximum a szerződéses havi díj összegéig ítélhető meg az albérlet támogatás. Az albérlet támogatás kizárólag belföldön végzett munkára vonatkozóan, belföldi ingatlanra kérhető.
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) honlapján az albérlet támogatási kérelmet „Kérelem lakhatási támogatás 2024” néven találhatják meg az érdeklődők.
Főkép forrása: 24.hu











