Új Vezetők Az Európai Unió Élén

Az Európai Unió miniszterelnökei június 27-én két új uniós vezetőről döntöttek. Ez a dátum aligha véletlen, hiszen a legfontosabb személyi kérdéseket a magyar soros elnökség megkezdése előtt kívánták rendezni, hogy elkerüljék a döntések elhúzódását a magyar elnökség idejére.
A személyi döntéseket a vártnál gyorsabban meghozták, ami láthatóan megkönnyebbülést okozott Charles Michelnek, az Európai Tanács jelenlegi elnökének. Ez jól érzékelhető volt az utódjának megválasztásáról szóló kommünikéből: „António Costát az Európai Tanács elnökévé választottuk. (…) Ma este mindössze néhány óra alatt – a vártnál sokkal gyorsabban – le tudtunk zárni minden kérdést, még a kinevezések és jelölések kérdését is. Ezzel nagyon határozott üzenetet küldünk az európai polgároknak az európai demokráciával kapcsolatban.”
Az ülésen döntöttek arról is, hogy az Európai Bizottság régi-új elnöke Ursula von der Leyen lesz, akit azóta az Európai Parlament (EP) is megválasztott. Ez az Európai Néppárt jelöltjének újraválasztásához szükséges lépés volt.
Orbán Viktor, az EU miniszterelnökeinek és államfőinek legfőbb döntéshozó testületében, a tanácsban Von der Leyen ellen szavazott június végén, de nem ellenkezett a volt portugál szocialista miniszterelnök, Costa megválasztása ellen.
Costát Orbán régóta ismeri, ám nem világos, mi kapcsolja össze őket azon kívül, hogy szeretik a focit – a tavalyi Európa Liga-döntőt Orbánnal együtt nézte a portugál politikus Budapesten, ami miatt magyarázkodnia is kellett, mert nem hivatalos útjára állami géppel ment, ami a portugál közvéleményt felháborította.
További hasonlóság, hogy mindkét kormányfő idején bőkezűen osztogattak orosz milliárdosoknak és más orosz állampolgároknak EU-beli letelepedést biztosító kedvezményeket.
Főkép forrása: 24.hu











